vezetői segédrendszerek

A Bosch legnagyobb területe a mobilitás lett

2015.05.19.

A Bosch csoport legnagyobb üzleti területe, a mobilitási megoldások, folyamatosan és erőteljesen fejlődik. Árfolyamhatások nélkül a szegmens értékesítése 2015 első negyedévében 7 százalékos növekedést mutatott az előző év hasonló időszakához képest.

Ez névértéken 13 százalékot jelent. „Helyzetünk technológiai és nemzetközi tekintetben is kedvező, ebben az évben megint jóval erőteljesebben fogunk növekedni, mint maga a piac” – mondta Dr. Rolf Bulander, az üzletág elnöke a Bosch Nemzetközi Gépjárműipari Sajtótájékoztatóján a németországi Boxbergben (2015. május 19–21). 2014-ben a mobilitási megoldások üzleti szektor árbevétele 8,9 százalékkal nőtt, növekedési üteme a gépjárműipari átlag kétszerese volt. Az olyan fontos rendszerek értékesítési volumene, mint az ESP elektronikus menetstabilizáló rendszer, a közvetlen benzinbefecskendező rendszerek, a közvetlen dízelbefecskendező rendszerek egyaránt mintegy 20 százalékkal magasabbra adódtak. A Bosch azonban a jövőben egyre több olyan megoldást is kínál, amelyek révén az autók és a többi közlekedési eszköz egymással kapcsolatba léphetnek. „Újragondoljuk a személyi mobilitás kérdését és a többféle eszközt is igénybe vevő elképzelések felé szeretnénk elmozdulni, beleértve a kerékpárokat, a vonatokat és az autóbuszokat is” – mondta Bulander az új cél megfogalmazásakor. „A Bosch olyan vállalat, amely jóval messzebbre tekint a motorháztetőnél.”

Az elektromos mobilitás a dízel- és benzinmotorokat még hatékonyabbá teszi

Ezen, a jövő mobilitásához vezető úton a Bosch már ma is komoly sikereket ér el, nem csupán műszaki, de kereskedelmi tekintetben is. A különböző technológiák és szolgáltatások szállítója három irányban keresi a fejlődés lehetőségét: olyan autózást kíván megvalósítani, amely elektromos alapú, automatizált és hálózatba kapcsolt. „A Bosch mindhárom területen komoly fejlődést ért el” – mondta Bulander. Véleménye szerint a következő évtizedben még mindig a belsőégésű motor lesz a hatékony mobilitás alapja, még, ha a hajtáslánc elektromossá alakítása meg is történik. A következő öt év során a Bosch motorokkal kapcsolatos technológiája segítségével az üzemanyag-fogyasztást további 10 százalékkal lehet még csökkenteni a dízelmotoroknál, és közel 20 százalékkal a benzinüzemű autók esetében.

Az elektromos mobilitással kombinálva a belsőégésű motor még hatékonyabbá válik. 2025-ig az új járművek megközelítőleg 15 százalékának lesz hibrid hajtásrendszere. Az elektromos motor és a belsőégésű motor kombinációjához a Bosch széles körű tapasztalatai kiváló lehetőségeket teremtenek. A vállalat eddig 30 megbízást teljesített elektromos hajtáslánc kialakítására, ebből tíz hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtásláncra szólt, prémium kategóriás járművekbe. Ezek a gépek a nagy távolságokat a hagyományos belsőégésű erőforrással teszik meg, de városi körülmények között akár teljesen elektromos üzemmódban is tudnak közlekedni. „Megvan hozzá a tapasztalatunk, hiszen korábban is sikeresen vezettünk be alternatív hajtásláncokat” – mondta Bulander. „Ezt tettük a dízellel, és ezt kívánjuk elérni az elektromos hajtású autóval is.”

Az automatizált autóvezetés a balesetek gyakoriságát több mint egy harmadával csökkentheti

Az iparág az automatizált vezetés felé fejlődik, és ezért a vezetéstámogató rendszerek piaca már most is bővül. Ezen a piacon a Bosch évente harmadával több terméket ad el. Tavaly volt az első év, hogy a vezetéstámogató rendszerekhez összesen több mint 50 millió érzékelőt adtunk el. Radar- és videoszenzoraink eladási darabszáma 2015-ben is megduplázódik, hasonlóan 2014-hez. A Bosch világelső a radarszenzorok területén, amelyek például az adaptív sebességszabályozásban használhatók. Ebben az évben egy új vezetéstámogató rendszer sorozatgyártását kezdjük meg, amely távoli parkolásban, közlekedési dugók esetén, elkerülő manővereknél, és szemben érkező forgalom előli kitérésekben segédkezik. 2020-ig olyan „robotpilótát” szeretnénk kifejleszteni, amely képes az autópályán automatikusan vezetni. A Bosch igazgatótanácsának tagja, Dr. Dirk Hoheisel véleménye szerint ez döntő lépés a fejlődésben. „Egy ilyen rendszerrel a részleges automatizálásról átváltunk a teljesen automatikus vezetésre. A sofőrből utas válik, ami nagyobb kényelmet és mindenekelőtt biztonságot jelent.” A Bosch baleseti kutatásokkal foglalkozó szakembereinek előrejelzése szerint a fokozottabb automatizálás a balesetek számának további drasztikus csökkenését jelentheti. Egyedül Németországban több mint harmadával lehet kevesebb baleset.

Mintegy kétezer munkatárs dolgozik a Bosch-nál ilyen funkciók kifejlesztésén, 700-zal több, mint két éve. A ZF Lenksysteme teljes megvételével (ma Robert Bosch Automotive Steering) a stuttgarti vállalat még jobb kilátásokkal rendelkezik az automatikus vezetés fejlesztésére. Bulandert idézve: „A Bosch technológiája a jövő autóját nemcsak automatikus fékezésre és gyorsításra, de automatikus kormányzásra is képessé teszi majd.”

A hálózatba kapcsolt autózás fellendülő szolgáltatói üzletet jelent

Az internet kulcsszerepet játszik a jövőben a mobilitás fejlődésében. Már ma is valós időben tájékoztat közlekedési hírekről, információkkal szolgálva a balesetekről, az útépítésekről, vagy a sarkon túl beállt forgalmi dugóról. Az ilyen információk létfontosságúak az automatikus vezetői funkciókhoz. Ezenkívül a sofőrök az interneten keresztül találhatnak üres töltőállomásokat és fizethetnek is az elektromos áramért. „A hálózatba kapcsoltság a sikeres elektromos és automatikus autózás kulcsa” – mondta a Bosch igazgatótanácsának tagja, Dr. Markus Heyn. Ezenfelül a hálózatba kapcsolt vezetés új, hasznos szolgáltatásokhoz is vezet: az ECU adatok továbbítása például alapjául szolgálhat a tervszerű megelőző karbantartásnak vagy üzemanyag megtakarítási tippeknek. Az ilyen szolgáltatásokkal lízing- és biztosító társaságoknak segíthetünk a flottáikkal való gazdálkodásban. A Bosch Drivelog mobilitási portálon a vezetők ezeket a szolgáltatásokat közvetlenül is igénybe vehetik: csak egy okostelefonos alkalmazásra és egy csatlakozóra van szükség az ECU adatok kiolvasásához. Összességében várhatóan mintegy 200 000 jármű lesz hálózatba kapcsolva, amelyek ezáltal elérhetik ezeket a Bosch szolgáltatásokat. Bulander szerint: „A hálózatba kapcsolt vezetés kilépett a kísérleti szakaszból. A Bosch számára virágzó szolgáltatói üzletággá növi ki magát.”

A Bosch egyúttal a különféle közlekedési módozatokat is összekapcsolja egymással. Bulander szavaival ezek a mobilitási megoldások a multimodális közlekedést is szolgálják. „Olyan új termékeket kínálunk, amelyek túllépnek a gépkocsin, például a városi közlekedésben használható szolgáltatásokat.” Az egyik példa a Bosch által a Stuttgart Services projekt részére kifejlesztett szoftver megoldás. A szoftvernek köszönhetően, a használók ugyanazzal a mikrochipes kártyával telekocsi, telekerékpár szolgáltatásokat, vonatokat, autóbuszokat tudnak elérni, de egyúttal ezzel a kártyával tudnak belépni a könyvtárakba vagy uszodákba is. Bulander számára ez a jövő közlekedési szolgáltatásainak a csúcsa.

Mi több, a Bosch már rendelkezik olyan kísérleti fejlesztésekkel, amelyek a járműveket az „intelligens otthonokkal” is össze tudják kapcsolni. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a navigációs rendszer utasítja például az otthoni fűtést, hogy időben melegítse fel a nappalit, mire a jármű megérkezik. „Akár házakhoz, akár autókhoz, a Bosch mindig olyan technológiát kínál, amit az életre terveztek” – mondta Bulander. „Tapasztalataink sokfélesége révén a jövő mobilitásával kapcsolatos kilátásaink kiválóak.”

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....