Audi

A bőség zavara az Audi Sport TT Cup sorozatban

2014.12.14.

Nehéz döntés előtt állnak, a bőség zavarával szembesültek az új Audi Sport TT Cup szervezői: a 2015-ös szezontól a DTM keretében rendezendő versenysorozat 18 rajthelyére 30 országból 165 pályázat érkezett a quattro GmbH-hoz. Az Audi márkakupa első partnere a Hankook gumiabroncsgyártó.

„Lenyűgöző a nemzetközi érdeklődés az Audi Sport TT Cup iránt” – mondja Rolf Michl projektvezető. „Az első jelentkezést nem sokkal a hockenheimi premier után kaptuk, ám azóta a telefonok folyamatosan csörögnek. Nemcsak a jelentkezések mennyiségének örülünk, hanem legfőképpen azok minőségének és a nemzetközi érdeklődésnek is. Ez nagyon jó alapot jelent ahhoz, hogy a debütáló szezonra igazán remek mezőnyt állítsunk össze.” A legtöbb pályázó a várakozásoknak megfelelően Németországból és Európából származik. Összesen tucatnyi jelentkezővel Észak-Amerika is erőteljesen képviselteti magát. Ám Ausztráliából, Brazíliából, Kínából, Kolumbiából, Mauritiusról és Dél-Afrikából is érkeztek jelentkezések. A legfiatalabb jelentkező éppen betöltötte a 16. életévét, és összesen 19 hölgy is pályázott.

Az Audi Sport TT Cup sorozattal az Audi a nemzetközi utánpótlás versenyzőinek és versenyzőnőinek szeretné megadni a lehetőséget, hogy bekerüljenek a motorsport világába. A 18 rajthelyre többlépcsős választási folyamattal keresik meg a legalkalmasabb pilótákat. Legfeljebb 50 jelöltet hívnak meg egy első válogatóra, amelyet december 12–13. között, a Neuburg an der Donau-i Audi driving experience center területén rendeznek. A zsűriben megtaláljuk Markus Winkelhockot, az Audi Sport TT Cup edzőjét, Marco Werner Le Mans-győztest és Sepp Haider egykori raliversenyzőt is. A három profi versenyző az utánpótlás-pilótákat a 2015-ös szezon során is végig elkíséri majd.

Ráadásul immár az Audi Sport TT Cup első hivatalos partnere is biztos – a DTM-ből is ismert Hankook gumiabroncsgyártó. A gyártó szállítja mostantól az összes Audi TT és TTS gyári elsőszerelésű abroncsát, ezért is logikus választás az Audi AG új márkakupájához. „A gumiabroncsok rendkívül fontos szerepet játszanak a motorsport világában, és ez a fiatal versenyzőink képzésében is így lesz ez” – mondja Rolf Michl. „Rendkívül nagy szakértelemmel rendelkezik a Hankook, ezért is tökéletes partnere az Audi Sport TT Cup sorozatnak.”

„Örömünkre szolgál, hogy motorsport-programunkat ezzel a vonzó Audi-márkakupával bővíthetjük” – egészíti ki Manfred Sandbichler, a Hankook európai motorsport igazgatója. „A szériagyártású Audi TT modellekhez szállított abroncsainkban olyan technológiák rejlenek, amelyeket a DTM-ben is alkalmazunk. Ebből az Audi Sport TT Cup résztvevői is profitálnak majd.” Az új Audi TT versenyváltozatának teljesítménye 228 kilowatt (310 lóerő), tömege csupán 1125 kilogramm. Az úgynevezett push-to-pass funkció segítségével a kétliteres TFSI-erőforrás teljesítménye rövid ideig 22 kilowattal (30 lóerővel) megnövelhető. Az összes versenyautót központilag a quattro GmbH készíti fel és veti majd be.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
Hiába szaporodnak az automata és más intelligensebb rendszerek, ha a kijelölt, vagy jelöletlen....
2026.01.16
– A Volkswagen Csoport elkötelezett amellett, hogy tovább növelje a közlekedésbiztonságot Európa-....
2026.01.16
Nincs relevánsabb reprezentációja a 2000-es évek eleji autós kultúrának, mint a beszédes nevű....
2026.01.16
A Porsche értékesítése 2025-ben elsősorban a kínai piacon tapasztalt jelentős gyengülés miatt....
2026.01.16
Mérföldkőhöz érkezett a Nio, legördült a gyártósoráról az egymilliomodik modell a vállalat hefei....
2026.01.16
Az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah nyerte meg az autósoknál a Dakar-rali pénteki, utolsó....
2026.01.16
A Nissan büszkén jelenti be, hogy a teljesen új Nissan LEAF elnyerte a Women’s Worldwide Car of the....
2026.01.16
A Dorna és az FIM 2025 végén Portimãóban jelentette be, hogy a teljes „Road to MotoGP”....
2026.01.16
Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig....
2026.01.16
Az ICDP szerint az autógyártók Európában újraértékelik disztribúciós stratégiáikat: nem minden....