Forma-1

Bottas nyerte az időmérőt

2019.04.13.

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Az összetettben élen álló 29 éves versenyzőnek ez az idei első, egyben pályafutása hetedik pole pozíciója, Sanghajban most először startolhat az élről. Bottas mellől csapattársa, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton indulhat, a harmadik rajtkocka pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelé (Ferrari) lesz. Vettel csapattársa, a monacói Charles Leclerc negyedik lett, így a rajtrács második sorából a két Ferrari startol. Érdekesség, hogy a harmadik sort a két Red Bull, a negyediket a két Renault, az ötödiket pedig a két Haas foglalhatja el.

A thaiföldi Alexander Albon autója a harmadik szabadedzésen, két órával az időmérő előtt a célegyenesre vezető kanyarban megcsúszott és a falnak csapódott. A Toro Rosso annyira összetört, hogy Albon nem tudott részt venni az időmérőn, ezért az utolsó helyről lesz kénytelen rajtolni.

Az 56 körös Kínai Nagydíjat, a Forma-1 történetének ezredik futamát vasárnap 8.10 órától rendezik meg.

A rajtsorrend:

  1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  3. Sebastian Vettel (német, Ferrari)
  4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  5. Max Verstappen (holland, Red Bull)
  6. Pierre Gasly (francia, Red Bull)
  7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
  8. Nico Hülkenberg (német, Renault)
  9. Kevin Magnussen (dán, Haas)
  10. Romain Grosjean (francia, Haas)
  11. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
  12. Sergio Perez (mexikói, Racing Point)
  13. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
  14. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
  15. Lando Norris (brit, McLaren)
  16. Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
  17. George Russell (brit, Williams)
  18. Robert Kubica (lengyel, Williams)
  19. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
  20. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....
2026.02.27
A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám....
2026.02.27
A Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyének egyik autója különösen nagy feltűnést keltett: egy....
2026.02.27
Kína belső égésű motorral szerelt személyautó-piaca hat év alatt drámai mértékben zsugorodott. A....