Graboplast

Bővítést tervez a Graboplast Győrben

2016.12.09.

- Több mint húsz százalékkal javul a speciális padlóburkolatokat gyártó győri székhelyű Graboplast Zrt. eredménye az idén a tavalyihoz képest; a vállalat jövőre mintegy kétmilliárd forintból új gyár építését tervezi a kisalföldi megyeszékhelyen - mondta vállalat elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére pénteken Győrben.

Jancsó Péter konkrét számokat egyelőre nem említve elmondta, hogy az idén 2-4 százalékos növekedést érhet el a vállalat. A termékeinek több mint kilencven százaléka exportra megy, egyebek mellett Törökországba, a közel-keleti országokba, valamint Franciaországba, Németországba, Belgiumba, Hollandiába és Luxemburgba.


Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy a jövő év második felében mintegy kétmilliárd forintból új gyárat építenének, ahol elsősorban kültéri, úgynevezett WPC burkolatokat gyártanának. A tervek szerint a gyár Győrben épülne, a megvalósításhoz 800 millió forint támogatást már elnyertek. A beruházással ötven új munkahely jönne létre.

A Graboplast speciális padlóburkolatokat gyárt, Győrben, Tatabányán és Kecskeméten összesen mintegy hétszáz embert foglalkoztat. A Graboplast Zrt. adózott nyeresége több mint kétszeresére, 467 millió forintra nőtt tavaly, a 2014. évihez képest, árbevétele pedig 3 százalékkal, 18 milliárd forintra nőtt 2014-hez képest, amelynek kilencven százaléka exportból keletkezett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....