Gyártók

Bővítette gyárát a Metál Hungária Holding

2015.02.17.

Csaknem 620 millió forintos beruházással épített új csarnokot és hajtott végre technológia fejlesztést szombathelyi telephelyén az acélszerkezet gyártással és szereléssel foglalkozó Metál Hungária Holding Zrt.

A Metál Hungária Holding szombathelyi gyára

Horváth Ádám telephelyvezető elmondta, a beruházás megvalósításához az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében 247 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a vasi megyeszékhelyen 120 embert foglalkoztató cég, a fejlesztésnek köszönhetően nemcsak az 1500 négyzetméter alapterületű gyártócsarnok és rakodóterület épült meg, de újabb nagyteljesítményű fémipari megmunkáló és anyagmozgató gépeket is beszereztek – mondta. Hozzáfűzte: az új csarnokban a komplex gyártási technológiának köszönhetően alapanyagtól a késztermékig képesek legyártani a megrendelt acélszerkezeteket, az új gépek pedig jelentősen növelik a kapacitást és a gyártás során nőhet a késztermék-előállítás aránya. Horváth Ádám szólt arról is, hogy az uniós projekt dolgozóik idegen nyelvi és informatikai továbbképzését is tartalmazza, ami szavai szerint hozzájárul ahhoz, hogy az eddiginél is magasabb szinten tudják kiszolgálni vevőiket.
A telephelyvezető elmondta: a budapesti székhelyű Metál Hungária Holding Zrt-t 1995-ben alapították, de fő gyártóbázisa Szombathelyen van. Elmondása szerint cégük évek óta meghatározó részesedéssel bír a könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezése, tetőhéjazása, homlokzatburkolása, az acélszerkezetek tervezése és gyártása, szerelése, valamint komplett a homlokzatburkolati rendszerek kulcsrakész szállítása és építése területén, alvállalkozóikon keresztül több száz embernek adnak munkát. Megrendeléseik zöme jelenleg belföldről származik, de korábban dolgoztak Ausztriában, Romániában, Ukrajnában és Oroszországban is. A MetálHungária Holding Zrt. árbevétele az elmúlt két évben 15 milliárd forint körül alakult, ezzel a bevétellel számolnak az idén is. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....