Brexit

Brexit: súlyos kártérítést fizet a brit kormány az Eurotunnelnek

2019.03.01.

Több tízmillió fontot fizet a brit kormány a Csatorna-alagutat üzemeltető Eurotunnel társaságnak, amely kifogásolta, hogy a közlekedési tárca a céget kihagyva, "titkos" tárgyalások eredményeként komptársaságokkal kötött szerződéseket pótlólagos szállítási kapacitások biztosításáról az esetleges rendezetlen Brexitből adódó ellátási fennakadások elkerülése végett.

A Eurotunnel a kompszerződések bejelentése után kártérítési keresetet nyújtott be a kormány ellen. A közlekedési minisztérium pénteki bejelentése szerint azonban peren kívüli egyezség született arról, hogy a kormány 33 millió fontot (több mint 12 milliárd forintot) fizet a brit és a francia partok között húzódó vasúti alagút üzemeltetőjének - írja az MTI.

A Csatorna-alagútban háromféle vonat közlekedik.

Az óránként 320 kilométeres sebességgel haladó Eurostar szuperexpresszek utasokat szállítanak közvetlenül London, Párizs, Brüsszel és több köztes célállomás között.

A két part között ingázó, Le Shuttle nevű szerelvényeken személyautók és buszok kelhetnek át Folkestone-ból Calais-ba és vissza, emellett külön, teherautók szállítására kialakított, konténerszerű vasúti kocsikat vontató szerelvények is közlekednek az angliai és a francia partok között. A Eurotunnel elsősorban ez utóbbi szállítási kapacitás megléte miatt emelt jogi panaszt az ellen, hogy a brit kormány csak a komptársaságokat kereste meg a pótlólagos teherfuvarozási kapacitás biztosítását célzó szerződéses ajánlatokkal.

A brit kormány decemberben jelentette be, hogy kompkapacitásokat bérelt arra az esetre, ha nem lépne érvénybe a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás, és emiatt a brit kilépés után fennakadások keletkeznének az általános nagy-britanniai áruellátásban.

A közlekedési minisztérium 107,7 millió font (csaknem 40 milliárd forint) értékben a francia Brittany Ferries, a dán DFDS és a brit Seaborne Freight hajózási társaságokkal kötött szerződést havi félmillió tonna pótlólagos kapacitás biztosítására. Ez heti négyezer kamion szállítására elegendő pótkapacitást jelent.

A cél az, hogy ha a megállapodás nélküli Brexit miatt a legnagyobb brit kompkikötőben, a délkelet-angliai Doverben fennakadások támadnának, legyen készenlétben elegendő kapacitás a forgalom átirányítására más nagy-britanniai kikötőkbe. A kompszerződések megkötése sem zajlott azonban botrányoktól mentesen. A BBC brit közszolgálati médiatársaság oknyomozó riportban derítette ki ugyanis, hogy a Seaborne Freight cégnek egyetlen kompja sincs, és soha nem üzemeltetett kompjáratokat.

A közlekedési minisztérium a súlyos bírálatok nyomán felbontotta a Seaborne Freighttel kötött szerződést, amelynek egyedi értéke 13,8 millió font (5,1 milliárd forint) lett volna.

A botrány miatt az ellenzék a közlekedési tárca vezetője, Chris Grayling lemondását követelte, Theresa May miniszterelnök azonban bizalmat szavazott a miniszternek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....