baleset-megelőzés

Bringaroncs a magasban

2015.03.31.

Meghökkentő és groteszk látványelemmel igyekeznek rávenni az autósokat Szabolcsban, vigyázzanak jobban a kerékpárosokra.

Sötétben is fehéren ragyogó kétkerekű az út mellett. Vajon mitől görbültek meg az abroncsok?

Figyelemfelkeltő kerékpárt és táblát helyezetek el többek közt a 38-as számú főút Nyíregyházáról kivezető szakaszán. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság fényvisszaverő festékkel bevont, használhatatlan kerékpárokat és tájékoztató táblákat helyezett ki az utak mellett a megye több pontján.

A kampány célja, hogy egyrészt a kerékpárosok figyelmét felhívja a kivilágítottság fontosságára, illetve a gépkocsivezetők figyelmét felhívja a kerékpárosokra. A Megyei Baleset-megelőzési Bizottság olyan pontokat választott ki a kihelyezésre, ahol nagy a kerékpáros forgalom, vagy történtek halálos kerékpáros balesetek. A kampány nyitásaként az egyik ilyen kerékpárt Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a sajtó nyilvánossága előtt adta át.

- Ahol sikerült a kerékpárutak megépítésével fizikailag elválasztani a közlekedő gépjárműveket és a kétkerekűeket egymástól, érezhetően és tartósan megszűntek a kerékpáros balesetek – mondta a tábornok. (MTI, szon.hu)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....