Budapesti metró

Budapesti metróütközés: nyomozást indított a rendőrség

2022.01.24.

Vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség a Kőbánya-Kispest állomásnál szombatra virradóra történt metróbaleset ügyében.

MTI/Mihádák Zoltán

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap az MTI-vel azt közölte: január 22-én 0 óra 10 perckor a Kőbánya-Kispest metróvégállomás utasoktól elzárt területén egy metrószerelvény nekiütközött egy másik szerelvénynek, ezért mindkét jármű kisiklott. A baleset során az egyik szerelvény nekiütközött egy harmadik, álló metrószerelvénynek.

A járművek utasokat nem szállítottak, a balesetben senki sem sérült meg - tették hozzá. A rendőrség az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt - írta a BRFK. A BKV szombaton az MTI-vel azt közölte: a 3-as vonal Kőbánya-Kispest "kihúzó" szakaszán, utasok által nem használt területen két metrószerelvény ütközött, egy harmadik szerelvény pedig benn ragadt az említett területen. A közlekedésbiztonsági szervezet és a BKV is vizsgálja az eset körülményeit. A keletkezett anyagi kár felmérése folyamatban van - írta a BKV.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap azt írta: a metróbaleset helyreállítási munkálatai miatt előre láthatóan a jövő héten hétköznaponként is pótlóbusz jár a 3-as metró vonalán a Határ út és Kőbánya-Kispest között. A vonal déli szakaszán a metrószerelvények csak a Nagyvárad tér és a Határ út állomás között közlekednek - tették hozzá.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....