Bugatti

Bugatti Vision Gran Turismo – életnagyságban Frankfurtban

2015.09.08.

A Bugatti bejelentette, hogy az idei Frankfurti Autókiállításon („Frankfurt Motor Show”, IAA) kiállítja a Bugatti Vision Gran Turismo életnagyságú modelljét. Ezzel egy időben közé tették a Bugatti tervezőcsapata által készített első képeket.

A tervezők a márka sikerekkel teli versenymúltjából merítettek ihletet. A Bugatti az 1920-as és 30-as években nagy versenysikereket ért el. Modern virtuális „Vision Gran Turismo” versenyautójuk formaterve történelmileg a Bugatti Type 57 Tankból és a Le Mans-i 24 órás versenyen 1937 és 1939 között elért sikereiből építkezik. Éppen ezért a Bugatti Vision Gran Turismo az 1937-ben győztes Type 57 G klasszikus kéttónusú kék fényezésével érkezik, amely egyben a korszak francia versenyautóinak színeit is megeleveníti. Azóta a kék a Bugatti márkaszínévé is vált.


- Semmilyen körülmények között nem akartunk retró stílusú versenyautóval megemlékezni a Le Mans-sikerekről, inkább a Bugatti történelmének ezen különleges pillanataihoz fűződő érzéseket és hangulatot szerettük volna egy modern járműben megjeleníteni – mondja Sasha Selipanov, a kreatív fejlesztés külső formatervezéséért felelős részleg vezetője. „Gran Turismo-rajongóként nagy kaland számomra, hogy a versenypályákon egykor oly sikeres márkát visszahozzak a virtuális pályára.”

- A lehető legrealisztikusabb projektautót akartuk létrehozni rajongóinknak, és egy igazi Bugattit vinni a PlayStation videojáték-sorozat virtuális világába – fejti ki Frank Heyl, a gyártási fejlesztés külső formatervezéséért felelős részleg vezetője. „Minden formai elemet a funkciója határoz meg. A Bugatti Vision Gran Turismo a gépészeti megoldások és az esztétika tökéletes szimbiózisa.”


- A külső formavilághoz hasonlóan a beltér kialakításánál sem engedtek meg semmiféle kompromisszumot. „Ez egy kompromisszumok nélküli versenyautó – emelte ki Etienne Salome, a Bugatti beltéri formatervezésért felelős vezetője. A belteret a versenyzés követelményeinek megfelelően alakították ki. Minden kijelző, képernyő és vezérlő ott van, ahol egy versenypilóta várná – könnyedén leolvasható és elérhető.

A Bugatti Vision Gran Turismo életnagyságú modellje a németországi Frankfurt am Mainban megrendezett IAA 3.0 csarnokában, a Bugatti standján lesz látható 2015. szeptember 17-től 27-ig.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
A Neue Klasse i3-ason alapuló sportszedán a pletykák szerint kétszer erősebb a benzines M3-asnál. ..
2026.06.13
Országos közúti ellenőrzést tartanak június 15. és 21. között. ..
2026.06.13
A Jaecoo 7 szabadidő-autó megmutatta, hogy mitől van félnivalójuk az európai, amerikai, koreai és....
2026.06.13
A szabálytalanul megálló kombi utasa váratlanul kinyitotta az ajtót a forgalom felé. ..
2026.06.13
A McLaren világbajnok versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj pénteki második....
2026.06.13
Európában is bevezetik a Lotus történetének első SUV-jának konnektoros hibrid változatát. ..
2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....