MG

Bukott Metro után így támad fel a Motor Garage

2021.04.04.

Egyetlen sikeres modell és hosszú vegetálás után kínaiak próbálják feltámasztani a brit klasszikust.

Bukásra született a Mini Metro                      Forrás: BMC

Nem egy Maestro

Ha valakinek beugrik a Metro név, akkor inkább a fejéhez, mint a szívéhez kap, mert ritka szerencsétlen fazonú és minőségű autó volt. Nevéhez méltatlanra sikeredett a Maestro is, melynek Bulgária autóínséges korszakában, a burgaszi kikötőbe tervezett összeszerelő üzeme is megbukott. Nem vitte sokra a Montego sem.

Mindez egy olyan brit márka műve, melynek közel évszázados történelmének második fele egyetlen modellel maradt emlékezetes, de a legendás MG B-t is sikerült a hetvenes években úgy átrajzolni, hogy elvesztette varázsát. A következő modellek pedig finoman szólva sem voltak megnyerőek.

Az Motor Garage néven alapított cégnek eddig egyetlen M-kezdőbetűse lett sikeres, talán idén javul a statisztika, mert jön a Marvel, méghozzá elektromos hajtással.

Örök klasszikus és értékes veterán az MGB    Forrás: LSF

Belpiacosok és exportdarabok

Az elmúlt évben felgyorsult az MG Motor offenzívája, és már nem csak Kínában, hanem első exportpiacaként az Egyesült Királyságban is, ahol még erős a márka nimbusza. Angliában több kereskedése működik, ezekben már megjelentek az újdonságok: a HS elektromos változata például tömegével szolgál taxiként.

A Hectort, az Extendert és a Pilotot egyelőre csak a kínai piacon forgalmazzák, ahogy a Marvelt is, mely idén megjelenik az európai szalonokban is. Az SUV modellel egy időben jön az MG első EV kombija is.

Idén érkezik a Marvel az európai piacra     Forrás: SAIC

Jönnek a villamosok

A hazai után az európai piacon is megjelenik a kínai SAIC konszern brit márkájának MG5 jelű kompakt kombija és a Marvel R SUV. Az Egyesült Királyságban folyamatosan jelen volt az MG, miközben az európai kontinens más országaiba csak két éve tért vissza. Kínálatában eddig benzines és plug-in hibrid modellek szerepeltek, idén két villanyautóval bővül a kínálata.

Májusban kerül a szalonokba C-szegmensű Marvel R szabadidő-autó, októbertől pedig az első villanymotoros kombit, az MG5.

A Marvel R legolcsóbb modelljét is három villanymotor hajtja, a 285 LE/665 Nm rendszerteljesítménnyel álló helyzetből 4,9 másodperc alatt gyorsul százra és akár 750 kilogrammos utánfutó vontatására is képes.

A Marvel R WLTP-szabvány szerinti hatótávolsága több mint 400 km-t, fedélzeti töltője 11 kW teljesítményű és akkumulátora 2500 W teljesítménnyel képes külső elektromos berendezést táplálni.

MG e-Motion                                     Forrás: SAIC

Európai enteriőr

A műszerfalon a két első ülés között terpeszkedik a divatosan hatalmas - 19,4 colos képátlójú - érintőképernyő. A villanyautó bőrkárpitos utastérben sem kell fagyoskodni, mert fűtése hőszivattyús. A Nagy-Britanniában már kapható villanymotoros kombi, az MG5 ősszel kerül a többi európai piacra. A kombi első kerekeit alapáron csak egyetlen - 184 LE/280 Nm teljesítményű - villanymotor hajtja és WLTP szerinti hatótávolsága 400 km. A fedélzeti töltő a kombiinál is 11 kW teljesítményű, és ennek a modellnek az akkumulátor pakkja is 2500 W teljesítménnyel képes áramot szolgáltatni külső berendezésekhez, akár egy családi házat is ellát árammal.

Ellentétben a Marvellel, az MG5 csak 500 kilogrammot képes vontatni, viszont raktere 1400 literesre bővíthető. Szériafelszerelése a 75 kilogrammal terhelhető tetősín, melyet a reklamációk hatására módosítottak, így már biztonságosan szállíthat kerékpárokat.

Az MG új koncepciója                                    Forrás: SAIC

Cyberster

Ápriis 21-én, Sanghajban mutatja be új stílusát jelző tanulmányautóját az MG. A kétüléses Cyberster radikális váltás a márka életében, erről Carl Gotham, a SAIC londoni dizájnigazgatója így nyilatkozott: A régi sportos géneket oltottuk új modellünkbe, mellyel nem csak egy nemes brit hagyományt támasztunk fel, de a márka jövőjét is megmutatjuk.

Az elektromos Cyberster három másodperc alatt gyorsul százra és egy töltéssel 800 kilométeres útra és autonóm működésre képes.

Cyberster tanulmánymodell                                    Forrás: SAIC

Háttér

Az 1924–1930-ig működő Morris Garages Limited neve 1930-ban M.G. Car Company Limitedre változott. 1952–1967 a tucatnyi brit márkát tömörítő és többször nevet változtató British Motor Corporation, 1968-tól British Motor Holdings, majd British Leyland, 1990-92 között Austin Rover tagja volt. Az MG márka tulajdonosa, a Rover egykor komoly kincstári beszállítója volt az angol kormánynak, közhivataloknak és a rendőrségnek, ám kiöregedett modellpalettája és rugalmatlan menedzsmentje miatt elvesztette fix megrendelőit és hazai vásárlóit is. A válsághelyzet megoldását külföldi befektetőtől remélték.

1994. január 29-én a BMW AG felvásárolta a Rover, MG, MINI és Land Rover márkákat egyesítő British Rover Group vállalatot. A MINI márka sikerese lett, de a többitől 1998-ban megvált a bajor autógyártó, mert ahogy mindkét oldal mérnökei fogalmaztak: a német és brit kultúra nem tudott összhangban működni.

Az MG 2000-ig vergődött Rover Group keretében, 2006-ig volt az MG Rover Group tagja, majd 2006-tól 2011-ig a Nanjing Automobile Group tulajdona lett, az utolsó év nyarán mutatták be az MG alapokra épített és kínai piacra szánt Roewe modellt. Az MG jelenleg a kínai állami tulajdonú SAIC (Shanghai Automotive Industry Corporation) csoporthoz tartozik.

Az MG londoni designstúdiója                                         Forrás: SAIC

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....
2024.04.15
Európai tervezés, törökországi gyártás, japán hagyományok - ezek a sarokpontjai a Mitsubishi Colt....
2024.04.15
Múlt és jelen egyhelyen mindig izgalmas egyveleget mutat, nem véletlen, hogy az Akkor és Most Jármű....