baleset

Buszbaleset: már négy halálos áldozat - kártérítési előleget fizet az utazási iroda

2016.12.19.

- Kártérítési előleget fizet a tragédiában érintett családoknak a debreceni Grand Tours utazási iroda, amelynek autóbusza szombaton éjszaka balesetben felborult az M3-as autópályán - közölte az iroda Facebook-oldalán vasárnap késő este.

- Négyre emelkedett az M3-as autópályán szombat éjjel történt buszbaleset halálos áldozatainak száma - számolt be az M1 aktuális csatorna hétfő reggel. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató-főorvosa az M1-nek azt mondta: két középkorú nőt életveszélyes állapotban vittek kórházukba. Mindkettejüket több órán keresztül operálták vasárnap. Állapotuk stabilizálódott, intenzív osztályon helyezték el őket. Az egyik betegnek azonban voltak más kísérő betegségei, amelyek arra utaltak, hogy nehéz időszak áll előtte. Végül ez a nő az éjszaka folyamán meghalt.

Korában írtuk:
Az M3-as autópályán Mezőkeresztes és Mezőkövesd között történt balesetben hárman meghaltak, több tucatnyian pedig megsérültek. Az iroda közleménye szerint a baleset okainak felderítése a hatóságok részéről folyamatban van, de az autóbuszon utazók tájékoztatása szerint a baleset elkerülhetetlen volt egy, az autóbusz elé előzésből visszatérő, megperdülő és a busznak csapódó személygépkocsi miatt. A több évtizedes gyakorlattal rendelkező autóbuszvezető megkísérelte az ütközést elkerülni, de a manőver az autóbusz felborulását eredményezte - közölte az iroda.


- Miután a balesetért való felelősség megállapítása még hosszabb időt igénylő vizsgálatot igényel, de a tragédiában érintett családok most szorulnak segítségre, a Grand Tours 2000 Kft. Ügyvezetése úgy határozott, hogy felelősségének elismerése nélkül kártérítési előleget fizet az érintettek, illetve családjaik részére, amely összeg a felelősség megállapítása után kerül elszámolásra a károkozó felelősségbiztosításának terhére" - olvasható a közleményben, amely rögzíti: a halálos balesetet szenvedettek családjai részére 500 ezer forintot kívánnak utalni, míg a súlyosan sérült utasokat megkeresik, és "tájékozódás után nekik is segítenek".

Az utazási iroda a Facebookon kéri az érintett utasait, illetve hozzátartozóikat, hogy jelentsék be igényeiket a Grand Tours 2000 Kft. debreceni székhelyén.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....