BYD

A BYD is fejleszt humanoid robotokat

2026.06.15.

A BYD hivatalosan is megerősítette, hogy humanoid robotok fejlesztésén dolgozik, ami a vállalat eddigi legegyértelműbb nyilvános jelzése arról, hogy az autógyártáson túlmutató technológiai területeken is komoly ambíciói vannak.

A cég ügyvezető alelnöke, Li Ke elmondta: a BYD már aktívan fejleszti az emberszabású robotokat, és úgy látja, ebben az iparágban a gyártási kapacitás, valamint a szoftveres és hardveres képességek jelentik majd a verseny kulcsát.

A vállalat érvelése szerint az autóipar és a robotika között sokkal nagyobb az átfedés, mint azt elsőre gondolnánk. A modern járművekben használt technológiák – érzékelők, elektromos aktuátorok, akkumulátorok, számítástechnikai platformok és mesterséges intelligencia – mind alapvető építőkövei egy humanoid robotnak is. Emellett az autógyártók jelentős tapasztalattal rendelkeznek a nagyléptékű gyártásban, az ellátási láncok kezelésében, valamint a biztonságkritikus rendszerek fejlesztésében. Li Ke hangsúlyozta: ezek a közös alapok lehetővé teszik, hogy a BYD az autóiparban megszerzett tudását viszonylag könnyen ültesse át a robotikába.

A BYD stratégiai gondolkodását jól mutatja, hogy nem feltétlenül zárt ökoszisztémában képzeli el a jövőt. Li Ke szerint a vállalat egy nyílt platform kialakítását is fontolgatja. Ez azt jelentené, hogy a BYD saját fejlesztésű robotokat gyártana, másrészt együttműködne más robotikai vállalatokkal is.

Érdekes elképzelés, hogy a humanoid robotok értékesítése a jövőben akár a meglévő autókereskedői hálózaton keresztül történhetne. Ha a robotok valóban eljutnak a háztartási termékek szintjére, a BYD már kiépített infrastruktúrája komoly versenyelőnyt jelenthet a piacon.

A vállalat egyelőre nem közölt konkrét részleteket a kereskedelmi bevezetés időpontjáról, a fejlesztések műszaki paramétereiről, illetve a beruházások nagyságrendjéről. A projekt vélhetően még korai szakaszban van, de illeszkedik a szélesebb kínai iparági trendbe. Egyre több autógyártó fordul a robotika felé, felismerve az autóipar és a mesterséges intelligenciával támogatott robotrendszerek közötti konvergenciát. Írtunk például arról, hogy a Chery már konkrét termékkel is megjelent: nemrég online értékesíteni kezdett egy humanoid robotot, amely 0,7 kWh-os  akkumulátorral rendelkezik. A Xpeng szintén aktívan építi fel robotikai stratégiáját, amelyet szorosan összekapcsol a mesterséges intelligencia és az autonóm vezetési rendszerek fejlesztésével.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
A robotipar nyerő szériában van, Európa fejvesztve lohol Kína nyomában, ezúttal a humanoid....
2026.07.25
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos....
2026.07.25
Kellemetlen élményben volt része egy 54 éves szlovákiai nőnek a horvátországi A1-es autópálya....
2026.07.25
 Ugyanakkor az elektromos autók iránti kereslet meredeken emelkedik – alacsony szintről indulva –....
2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....