ICDP

Car-sharing vs. Ride-hailing: mi micsoda?

2018.02.16.

A Car-sharing manapság igen népszerű kifejezés lett, Magyarországon már Mol Limo megjelenésével a GreenGo-val együtt már két nagy játékos is van a pályán. Tény, hogy nálunk a car-sharing a leginkább köztudatban lévő modern közlekedési megoldás, de nem minden car-sharing, ami annak tűnik.

Kezdjük a GrennGo és Limo féle autómegosztással. Az általuk alkalmazott forma a legalapvetőbb, a használók számára a legnagyobb szabadságot biztosító megoldás. Az adott területen belül bárhol felvehetünk egy autót, majd dolgunk végeztével a területen belül ott tesszük le azt, ahol csak akarjuk, az se baj, ha kilométerekre az indulási ponttól.

MOL

A ZipCar konstrukciója kevesebb szabadságot enged, autómegosztás helyett pedig talán érdemesebb inkább a „mikro-autóbérlés” kifejezést használni. Ebben a rendszerben az autók egy-egy forgalmas csomópontban parkolnak, ahonnan a regisztrált felhasználók bármikor elvihetik őket. Viszont itt nincs meg az „ott hagyod, ahol akarod” elv, az autókat ugyanoda kell visszavinni, ahol felvettük őket, néhány esetben másik csomópont megengedett, de közel sem mindig.

ZipCar

A Car-sharing harmadik fajtája a peer-to-peer megoldáson alapul, ilyen például a Magyarországon egyelőre még nem aktív Getaround. A koncepció lényege nagyon egyszerű: ha a saját autóddal jársz munkába, akkor a kocsi minden hétköznap nyolc órán át egy helyben áll, kihasználatlanul. Miért ne adnád ki? A munkaidő végére az autó ugyanott parkol, viszont a bankszámlád gyarapodott. A bérlés ára elsősorban az autó függvénye, egy egyszerű kisautó bérleti díja jóval alacsonyabb, mint egy prémiumkategóriás autóé. Itt természetesen az üzleti terv is teljesen más, nem szükséges drága autóparkot fenntartania a szolgáltatónak, csak összeköti a kihasználatlan autóval rendelkezőket azokkal, akiknek éppen szükségük lenne rá.

Getaround

A világszerte leginkább elterjedt megoldás a ride-hailing. Ilyen például az Uber vagy vetélytársa a Lyft. Letöltjük az applikációt, ahogy a sofőr is, az app pedig összeköt minket a legközelebbi szabad sofőrrel, aki meghatározott díj ellenében oda visz minket, ahová akarjuk. Itt persze felmerül a probléma, ami Magyarországon is az Uber kivonulását eredményezte: egyszerű sofőrök végeznek személyszállítási szolgáltatást. Hogy ebben a kérdésen mi az igazság, nem tisztünk megválaszolni, idővel úgyis kiderül, van-e létjogosultsága a ride-hailing szolgáltatásoknak.

CNBC

A harmadik nagy kategória a ride-sharing, ami a legkevésbé sem újdonság, csak korábban nem szervezett keretek között működött. Ha a szomszéddal egy helyen dolgozunk, és költséghatékonyság céljából közösen járunk munkába, máris megosztottuk a fuvart. Ez a hagyományos telekocsi, akik ugyanoda tartanak, egy autóval mennek közösen, a költségeket pedig megosztják az utasok között.

Az itt felsorolt megoldások mind a városi ember életét hivatottak megkönnyíteni, de még rengeteg tisztázatlan kérdés van, nem csak a szabályozás. A peer-to-peer autómegosztás bár nagyon jól hangzik, Magyarországon nincs meg a kellő bizalom egymás felé. Az autótulajdonosok nagy többsége nem bízná ismeretlenekre az autóját néhány ezer forintért, de például nagy flották tulajdonosai jövedelmezőnek találhatják.

Grist

Persze a legnagyobb kérdés az, hogy mégis ki használná ezeket olyan mértékben, hogy jövedelmező legyen a szolgáltatás. A car-sharing fantasztikus ötlet, de egyelőre nagyon drága. Jelenleg tele van a város a Mol Limo autóival, de vajon mennyien fogják akkor is használni, amikor duplájára emelkedik a percdíj? Az egyre rosszabb állapotú autókat vajon ki használja majd? Ezekre a kérdésekre választ kell találni, mert bár tényleg ez lehet a jövő, az odáig vezető út igen döcögősnek ígérkezik.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....