céginformáció

Céginfo.hu: csaknem 32 ezer céget alapítottak tavaly

2014.01.30.

Az előzetes adatok szerint az elmúlt évben összesen 31 811 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon, 6 százalékkal kevesebb, mint az előző évben - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisából.

Részvénytársaságból és kft.-ből kevesebb alakult, betéti társaságból viszont sokkal több, ami részben a dohány-kiskereskedelmi rendszer átalakulásával lehet összefüggésben - olvasható a Céginfo.hu MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A legnépszerűbb cégforma tavaly is a kft. volt, ebből 2013-ban 27 136 alakult, míg egy évvel korábban 32 469, részvénytársaságból pedig az előző évi 401 után 351 indult.

Tavaly 2841 betéti társaságot alapítottak, négy és félszer többet, mint  2012-ben, amikor 623 ilyen cég alakult. A Céginfo.hu szerint a növekedés összefüggésben állhat a dohány-kiskereskedelem átalakításával megjelenő új piaci szereplőkkel. Erre abból következtetnek, hogy adataik szerint 701 tavaly alapított betéti társaság nevében szerepel a "trafik", a "tabak" vagy a "dohány" kifejezés, míg 2012-ben mindössze 20 ilyen bt. volt.

Az adatokból az is kitűnik, hogy továbbra is Budapest és a központi régió a magyar cégvilág középpontja. A fővárosban alapították a részvénytársaságok csaknem kétharmadát és az összes vállalkozás negyven százalékát. Pest megyével együtt a régió súlya még nagyobb: Közép-Magyarországon kezdte el működését az rt.-k 72 százaléka, és összességében a vállalkozások több mint fele. Az alföldi régiókban volt viszonylag magas a cégalapítási hajlandóság, míg a legkevesebb céget a Dél-Dunántúlon alapították 2013-ban. 

Megyék szerint a főváros és Pest megye után Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében alakult a legtöbb új cég. A lista végén Nógrád megye áll, az új vállalkozások mindössze 1 százaléka jött létre itt.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....