Chevrolet

Chevy-szalont vett magának a hollywoodi sztár, Mark Wahlberg

2018.08.07.

A hollywoodi filmsztár, Mark Wahlberg eddig - filmes karrierjén kívül - éttermi vállalkozásairól (Wahlburgers étteremlánc) illetve arról volt ismert, hogy beszállt az élelmiszeriparba. Övé a táplálék-kiegészítőket forgalmazó Performance Inspired Nutrition cég, valamint az AQUAhydrate ásványvízmárka. Egy évvel ezelőtt azonban úgy döntött, valami újba kezd: kipróbálja magát az autóbizniszben is – írja az autonews.com. 

Wahlberg összefogott barátjával, a Chevrolet kereskedő Jay Feldmannal, és az elmúlt egy évben immár a második autókereskedést vették meg. Ezúttal egy Chevy-szalont az Ohio állambeli Columbusban. A szerződés aláírását követően azonnal átnevezték az üzletet. Az eddigi Bobby Layman Chevrolet nevet felváltotta a Mark Wahlberg Chevrolet. A tranzakció pénzügyi kondíciói nem nyilvánosak.

"Egy sikeres, nagy hírnévnek örvendő márkakereskedésről van szó” – mondta  Feldman az Automotive News-nak. Nagy előnye, hogy Ohióban találtunk rá, ahol Marknak és nekem is egyéb sikeres befektetéseink vannak, melyek kiegészítik egymást.

Feldman elmondta: Wahlberggel még 2013-ban, Detroitban találkozott, ahol a világhírű hollywoodi színész épp a Transformers negyedik részét forgatta. Azóta már közösen üzemeltetik a színész hírnevére alapozott Wahlburger étteremláncot Clevelandban és Georgia államban.

A most megvásárolt, 15,5 hektáros Mark Wahlberg Chevrolet telep kétszintes bemutatóteremmel és 50 autó-standes szervizzel rendelkezik. A 100 fős személyzetet megtartják, sőt, Wahlberg tervei szerint további értékesítőkkel és technikusokkal akarják bővíteni a csapatot. Feldman úgy fogalmazott: az Wahlberg márka sikerére alapozva további kereskedések vásárlását is tervbe vették.

A Mark Wahlberg Chevrolet egyébként a Feldman Automotive Group kilencedik üzlete. Feldmannak összesen öt Chevrolet , egy Kia és egy Hyundai márkakereskedése, valamint Michiganben egy autókölcsönző cége van.   

Wahlberg a szalon átvételekor nagyon lelkes volt: „Kemény munkával az álmok valóra válnak. Mindig is autófanatikus voltam. Most már képes vagyok arra, hogy egy ilyen csodálatos, ikonikus amerikai márka jövőjének részesévé váljak. Kegyes a sors velem. Győződjön meg róla! Jöjjenek, keressenek fel az üzletben: Wahlberg Chevrolet, Columbus, Ohio. Hamarosan ott leszek.”

A színész – akit a magyar mozirajongók olyan filmekből ismerhetnek, mint az Izomagyak, 2kaliber, Megjött apuci, Transformers - magánemberként is nagy autógyűjtő. Íme néhány luxuskocsijai közül:

Azure - Bentley ($346,000)

Panamera - Porsche ($78,100)

SLS - Mercedes-Benz ($221,580)

Diablo VT Roadster - Lamborghini ($275,000)

Escalade ESV - Cadillac ($130,000)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....
2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....
2026.07.20
A cég új elektromos kerékpárja radarral, kamerával és vadászpilóta-szemüveggel is rendelkezik a....