járműipar

Chiphiány: egyre brutálisabb az autóipar vesztesége

2021.09.26.

A félvezetőhiány, más néven chiphiány hatalmas árbevétel kiesést okoz az autóiparnak. Egy friss tanulmány szerint az iparág idén mintegy 210 milliárd dollárral kevesebb bevétellel kénytelen szembe nézni – írja az automobilwoche.de.

 

Autógyártás: Minden gyártó szenved a chipek hiányától.  (Fotó: Daimler)

A folyamatos chiphiány továbbra is érinti a globális autóipart. A félvezetők hiánya miatt az iparág valószínűleg 210 milliárd amerikai dollár (179 milliárd euró) bevételt veszít idén az Alix Partners tanácsadó cég előrejelzése szerint. Májusban még 110 milliárd dollárra becsülték ezt az összeget.

A tanulmány szerint az iparág termeléskiesése körülbelül 7,7 millió jármű lesz, ami majdnem kétszer akkora, mint azt korábban gondolták. Májusban az Alix Partners 3,9 millió jármű kiesését jelezte előre – idézi fel a német honlap. Az IHS Markit brit kutatóintézet szakértői a múlt héten 5 millióval 75,8 millió járműre csökkentették legújabb becslésüket a globális éves autógyártásra vonatkozóan.

A Toyota japán autógyártó szeptember közepén jelentette be, hogy a 2022 március végéig tartó pénzügyi évben 300 ezerrel kevesebb autót tud majd gyártani. A Daimler vezérigazgatója, Ola Källenius pedig nem számít arra, hogy az iparág helyzete 2023-ig jelentősen enyhül - írja a német honlap.

Kilenc százalékkal kevesebb autó

Ez egybeesik az IHS Markit előrejelzésével. Kutatói 2022-re világszerte 82,6 millió jármű éves termelését várják, kilenc százalékkal kevesebbet, mint korábban gondolták.

Míg az autógyártók ezt részben magasabb járműárakkal kompenzálhatnák, addig a beszállítóknak nehezebben megy ez – mondta Marcus Kleinfeld, a német Alix Partners cég képviselője. Éppen ezért a chipek hiánya még jobban érinti őket, mint az autógyártókat.

Az egyéb erőforrások, például a gyanta és az acél szűkössége további terhet ró az autóiparra - elemezte a helyzetet Mark Wakefield, az Alix Partners autóipari és ipari gyakorlat szegmensének globális társvezetője.  A munkaerőhiány is problémát jelent.

Kollégája, Dan Hearsch hozzátette: "Az iparban valóban nincs több lehetőség az anyagok előállításához vagy beszerzéséhez."  

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....