parkolás

Cipőkanál kell a szegedi városháza előtti parkolókhoz

2015.04.25.

– Kihízták az autók Szeged közepén a Széchenyi téri parkolókat. Az élelmesek dupla helyet foglalnak, a szabálykövetők bosszankodnak. A szakember szerint a helyek kiosztása megfelelő – írja a delmagyar.hu.

– Cipőkanállal lehet ki- és beszállni, hogy a másikat ne húzzam meg. Arra nem gondolnak az illetékesek, hogy ha gyerekkel jövök, ki sem tudom venni hátulról az ülésből? – panaszkodott egy kisgyerekes anyuka a szűkre szabott szegedi, városháza előtti parkolóban a delmagyar.hu portálnak. Az asszony élelmesen megoldotta, Volvójával egy dupla helyre állt be. Ugyanezt választotta egy BMW és egy Audi gazdája is.


Inkább kettőt foglalnak. Fotók: delmagyar.hu Kuklis István

– Azt csak 20 milliósnál nagyobb autók merik megcsinálni! – legyintett egy autósiskola oktatója. Az ő tanítványa a szűk helyre háttal tolatott be. Így „fejtől-lábtól" még ki is tudott kecmeregni a kocsiból. Ha vizsgázik, akkor elhasal, mert a két szomszéd autótól 40-40 centi távolságot kellett volna tartani. Negyven centi pedig egy nem teljes, de normális ajtónyitásra elég. Márpedig ennyire szabályosan parkoló autót nem találtunk.

Ha ugyanis egy terebélyesebb családi autó – tükrök nélkül – 170 centi széles, akkor egy 220 centis merőleges pakolóhelynek pontosan a közepére kell állni ahhoz, hogy ha a szomszéd sofőr is ismeri a KRESZ-t, mindketten elférjenek. A rokkantparkolóhelyeket valamivel szélesebbre szabták, ott az utóbbi években 8 helyet 6-ra rajzoltak át, így az tágasabb, 250 centi széles.


Ha a városháza előtti további 65 merőleges parkolót is átszabnák legalább 30 centivel szélesebbre, mindössze 57 hely maradna, vagyis 8 elveszne. Kérdés, most hányan foglalnak el folyamatosan dupla helyet, és hányan bosszankodnak a jelenlegi felfestés miatt.

– Merőleges és ferde parkolókra 2,3 méter, illetve 2,5 méter az ajánlás, párhuzamos elrendezésű parkolóknál 2, illetve 2,3 méter – összegezte az Útügyi Műszaki Előírást Antalicz Zoltán, a városüzemeltetési iroda közútkezelési csoportvezetője. A helyi adottságok figyelembevételével a Széchenyi téri merőleges és ferde parkolók 2,3–2,4 méter szélességűek, így megfelelnek a szakmai ajánlásnak. A Széchenyi téri parkolókat a bíróságok előtti parkolókkal együtt 1996-ban jelölték ki. A városháza előttiek szélesítésére a szakember emlékei szerint nem érkezett jelzés. Nyilván épp ezért nincs napirenden a fizetőparkolók újraosztása 2,5 méter szélességűre.


A csoportvezető hozzátette: köztudottan gond a nagykörúton, különösen a kiskörúton belüli parkolók hiánya. Ha szélesítenék a meglévőket, arányosan csökkenne a számuk. A szakember megjegyezte, 2011 és 2014 között a kiskörúton és azon belül kijelölt mozgáskorlátozott-parkolókat felülvizsgálták, és az EU-normatíváknak megfelelően átméretezték.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....
2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....
2026.08.30
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Zebra előtt zebra. ..
2026.08.30
Több cikkben foglalkoztunk az európai autóipart romboló kínai hatásról: technológiailag fejlett, de....
2026.08.30
Sami Pajari öt gyorsasági szakaszra van attól, hogy egymást követő harmadik WRC-győzelmét arassa. ..