autóeladások

A CITROËN HUNGÁRIA KFT. VITATJA A GVH DÖNTÉSÉT

2014.07.08.

A Citroën Hungária Kft. mind tartalmában, mind a bírság mértékében elfogadhatatlannak tartja a GVH határozatát, amely szerint a Citroën Autócsere Program keretében megtévesztette volna fogyasztóit - közölte a vállalkozás.

Álláspontjun szerint a Citroën Autócsere Program hirdetése egyértelműen megjelölte, hogy a legalacsonyabb ár Citroën Autócsere Finanszírozás igénybevételével érhető el. 

Fontos kiemelni, hogy sem a hirdetéssel, sem a Citroën Autócsere Programmal kapcsolatban egyetlenegy fogyasztói panasz sem érkezett a Citroën Hungáriához. Így nem megtévesztették a fogyasztókat – ahogyan GVH közleménye hibásan kiemeli –, hanem a Citroën Autócsere Programra alkalmazott hirdetés legfeljebb alkalmas lehetett a fogyasztó megtévesztésére. Az eljárást a GVH hivatalból indította.

- Minden fogyasztó teljes körű és részletes tájékoztatást kapott hirdetéseinkben, honlapunkon, valamint a márkakereskedéseinkben. Ez a tájékoztatás megfelel mind a magyar, mind az európai uniós joggyakorlatnak. Egyetlen fogyasztót sem ért kár, miközben a kezdeményezés jelentős környezetvédelmi hatásaként több mint 300 öreg autó került kivonásra - olvasható közleményükben.

A GVH úgy tekintette - eddigi, nagy értékű, hosszabb használatra szánt árukra vonatkozó gyakorlatával ellentétesen, - hogy a gépjármű megszerzése iránti ügyleti döntés már a hirdetés alapján kialakulhat. A GVH határozatában nem vette figyelembe, hogy a gépjármű minden háztartás életében a második legfontosabb beruházás, amelyet hosszas mérlegelés előz meg a fogyasztó részéről, ezért a kiválasztási és szerződéskötési folyamat átlagosan több mint 2 hétig tart. 

Elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy a pénzügyi lízing formájában történő tulajdonszerzést a GVH nem tekinti vásárlásnak. A tartalmi álláspont különbözősége mellett eltúlzottnak tartjuk a bírság mértékét, amely ugyancsak eltér a megelőző évek gyakorlatától, jóval magasabb annál. Mindezek miatt a Citroën Hungária Kft. bírósághoz fordul jogorvoslatért - zárul közleményük.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....
2026.06.30
A mesterséges intelligencia ma már meggyőzően beszél útvonalakról és megállókról — csak épp....
2026.06.30
Két hétvége után a magyar pilóta továbbra is versenyben van a Kumho FIA TCR World Tour bajnoki....
2026.06.30
A Prelude HRC Concept a Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatkozik be először menet közben; a hegyi....
2026.06.30
A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett munkáján múlt, hogy a több mint száz kilométeren át....