történelem

Clark Ádám eddig ismeretlen, a Lánchíd építésekor készült rajzait mutatják be a nagyközönség előtt

2025.10.17.

A Lánchíd építőjének 185 éves kivitelezési rajzait azonosította a Közlekedési Múzeum. Clark Ádám saját kezű alkotásai eddig ismeretlen részletekre derítettek fényt a híd építésével kapcsolatban. A terven például négy láncsor szerepel, a megvalósult hídon kettő készült. A rajzokat idén novembertől mindenki megtekintheti a Műszaki Tanulmánytárban.

A rajzok első nyilvános bemutatására  a Kossuth Múzeumhajó fedélzetén került sor. A rendezvényen dr. Schneller Domonkos főigazgató köszöntötte a vendégeket.

„A levéltári és revíziós munkafolyamatok nem tartoznak a leghálásabb feladatok közé egy múzeum életében, hiszen ez a muzeológia kevésbé látványos területe. Ugyanakkor vannak olyan fontos felfedezések, amelyek egyik pillanatról a másikra a középpontba tudják állítani azokat a kollégákat, akik éveken, évtizedeken keresztül végzik ezt a munkát. Ez a mostani kiállítás az ő munkájuk elismerése, amely nélkül szegényebb lenne a hazai kultúrtörténet. Nagyon fontos, hogy időről időre megálljunk, és a múzeumi háttérben láthatatlanul zajló munka előtt is tisztelettel adózzunk, hiszen ezek nélkül a látványos kiállítások és kiadványok sem valósulhatnának meg.” – fogalmazott a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) főigazgatója.

Az eseményen a látogatók kerekasztal-beszélgetésen részletesen ismerhették meg a rajzokat és elkészítésük körülményeit. A beszélgetésen részt vett Hajós Bence is, aki – amellett, hogy építőmérnök, hídtörténeti kutató és könyvkiadó, – Clark Ádám egyenes ági leszármazottja. Bevonásával azonosította a Múzeum a fellelt rajzokat. A bemutatón jelen volt Dr. László Zsófia, a Budapest Főváros Levéltárának kutatója is; valamint Dr. Balogh-Ebner Márton és Domonkos Csaba, a Múzeum főosztályvezetői.

A Lánchíd építése 1839-ben kezdődött William Tierney Clark tervei alapján, Clark Ádám vezetésével. Az alapkőletétel 1842-ben történt, a hidat pedig 1849 novemberében avatták fel. A most bemutatott 25 darab rajz a Lánchíd építése közben készült, vagyis több mint 180 éve őrzik a Lánchíd építésének rejtélyeit. A híd eredeti terveit eddig elveszettnek tudták a szakemberek, a levéltárakban őrzött tervek később, az 1860-as években készültek. A bemutatott tervek között a hídpillérek és a hídfők látványos ábrázolásán túl az építési munkafolyamatokról is új részletekre derül fény, például a cölöpözés menetrendjét bemutató vagy a valós cölöpözési helyzetet ismertető, illetve az építkezéshez használt gépek és egyéb berendezések rajzai is láthatóak. A cölöpözés a híd alapozási szakaszának egyik legfontosabb munkafázisa volt. Különösen érdekes, hogy az egyik terven még oldalanként négy láncsor látható, míg a végleges hídon csak kettőt alkalmaztak. A láncsorok a függőhíd tartószerkezetét alkotó vastag vasszemek sorozatait jelentik. A bemutatott rajzok azért is jelentősek, mert segíthetik a híd építéstörténetének tudományos igényű feldolgozását, ami valójában hiányzik. A híd előzményeit 1836-ig bezárólag Viszota Gyula írta meg 1936-ban, illetve a Lánchíd 1849 utáni történetét Domonkos Csaba 2024-ben. Az 1836 és 1849 közötti évek, azaz az építkezés időszakát tudományos igénnyel még nem dolgozták fel, csak egyes dokumentumok jelentek meg a témában.

A rajzok másolatai a Műszaki Tanulmánytárban tekinthetőek meg 2025. november 1. és december 31. között nyitvatartási időben (szerdán és csütörtökön 10:00–17:00 óra között) a 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 10. címen vagy a Múzeum kutatószolgálatán keresztül előzetes bejelentkezést követően, amely a kutatoszolgalat@kozlekedesimuzeum.hu elérhetőségen lehetséges. Emellett a rajzok digitális változatai kiállításra kerülnek későbbi rendezvények során a Szabadság híd Vámszedőházában, amelyről a Múzeum Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....