eredmény

A Continental 2019-ben elérte az éves korrigált céljait

2020.03.10.

A Continental a meredeken romló piaci körülmények között is elérte a 2019-es pénzügyi évre vonatkozó korrigált céljait - jelentette be a technológiai vállalat a Hannoverben tartott éves sajtótájékoztatóján csütörtökön. 

Az előzetes számok alapján a DAX-on jegyzett vállalat árbevétele az elmúlt pénzügyi évben 44,5 milliárd euró volt (2018: 44,4 milliárd euró), a korrigált EBIT árrés pedig 7,4 százalékot ért el (2018: 9,3 százalék). Ez 3,2 milliárd eurós (2018: 4,1 milliárd euró) korrigált működési eredménynek felelt meg. Noha a legfrissebb becslések szerint a globális gépjárműgyártás 2019-ben körülbelül 6 százalékkal esett vissza, a Continental organikus értékesítésének csökkenése ugyanebben az időszakban 2,6 százalék volt, így jobban teljesített a piacainál.

Ugyanakkor – ahogyan azt 2019 végén jelentették– a csökkentett piaci várakozások 2,5 milliárd euró összegben nem készpénzes leírásokat követeltek meg. A számviteli standardok által előírt elszámolt goodwill-értékcsökkenés teszt -268 milliárd eurós (2018: 4,0 milliárd euró) jelentett működési eredményt, és -1,2 milliárd eurós (2018: 2,9 milliárd) nettó jövedelmet eredményezett.

Ennek alapján, és tekintettel a Continental erős és egészséges mérlegszerkezetére, az igazgatótanács egy részvényre 4,00 eurós (2018: 4,75 euró) osztalékot javasol a 2019-es pénzügyi évre.

„A Continental továbbra is jobban teljesít piacainál, még a nehéz időkben is” – mondta el az elmúlt évre visszatekintve Dr. Elmar Degenhart, a Continental igazgatótanácsának elnöke. Majd hozzátette: „A tavalyi év során a teljes autóipart egyértelmű visszaesés jellemezte. Működési szempontból tisztességes teljesítményt tudtunk nyújtani, de alapjában véve a 2019-es eredmény, különös tekintettel az autóiparra, nem volt kielégítő.” Ugyanekkor Dr. Elmar Degenhart rámutatott arra, hogy a kihívásokkal teli helyzetben a részvényeseknek javasolt osztalék csak kicsit alacsonyabb, mint a tavalyi.

Piaci kitekintés 2020-ra: sorozatban a harmadik évben is csökken a globális személyautó-gyártás

A Continental 2020-ban nem számít a gazdasági környezet felépülésére. A vállalat szerint a globális személyautó- és könnyű haszongépjármű-gyártás 2020-ban sorozatban a harmadik évben is csökkenést fog mutatni. Ez valószínűleg újabb 2-5 százalékos romlást mutat majd az előző év azonos időszakához képest. Ezek a becslések a koronavírusnak a termelésre gyakorolt és jelenleg meghatározható hatásait is figyelembe veszik. A Continental várakozásai szerint a globális termelés több mint 10 százalékkal fog csökkeni az előző év azonos időszakához képest a jelenlegi pénzügyi év első három hónapjában. Kínában ugyanebben az időszakban valószínűleg legalább 30 százalék lesz a visszaesés. A piaci előrejelzés nem számol a termelést és az ellátási láncot érintő további lehetséges fennakadásokkal, valamint a koronavírus folytatólagos terjedése által befolyásolt kereslettel sem. Az ilyen és ehhez hasonló fennakadásokat jelenleg nem lehet pontosan felmérni.

„A gazdasági környezet 2020-ban is komplikált lesz” - magyarázta Wolfgang Schäfer, a Continental pénzügyi igazgatója. Majd hozzátette: „A termelés visszaesése mellett a globálisan összekapcsolt autóipart a koronavírus-járvány okozta felfordulás, a megoldatlanul maradó kereskedelmi konfliktusok, a drasztikusan szigorodó európai kibocsátási előírások, valamint az üzleti folyamatok és termékek gyors digitalizálása is befolyásolni fogja.”

Útmutatás 2020-ra: csökkenő árbevétel-növekedés a zsugorodó piacokon

A 2020-as pénzügyi év a folyamatos piaci bizonytalanságból adódóan a várakozásoknak megfelelően visszafogottan indult. A piacain és iparágain feltehetőleg bekövetkező tendenciákra tekintettel a Continental 2020-ban az összevont árbevételt körülbelül 42,5-44,5 milliárd euró közé várja, a korrigált EBIT árrés tekintetében pedig körülbelül 5,5-6,5 százalékra számít. Az új Automotive Technologies szektor és a korábbi Powertrain divízió árbevételei a becslések szerint 25,5-26,5 milliárd eurót fognak elérni, a korrigált EBIT árrés pedig 3-4 százalék körül fog mozogni. A Rubber Technologies szektor árbevétele az előrejelzések szerint 17-18 milliárd eurót fog kitenni, 10-11 százalékos korrigált EBIT-tel. 

“A 2019–2029 átalakítási program”: további intézkedések vizsgálata

A 2019–2029 átalakítási program kialakításával válaszol az autóipar globális csökkenésére, a meghajtási rendszerek szektorának felkavaró technológiai átalakulására, valamint a termékek és üzleti folyamatok egyre gyorsabb ütemű digitalizálására. „2020 átmeneti év lesz a szerkezeti átalakulásunk során. Strukturális programunk és új szervezeti felépítésünk középtávon jelentős előrelépéshez fog vezetni” - mondta Dr. Elmar Degenhart.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra a globális gazdasági visszaesésre, amely a szervezeti program 2019 szeptemberében történt bejelentése óta ment végbe. A személyautók és könnyű haszongépjárművek gyártása terén tapasztalt abszolút hanyatlás elérte a 2008-2009-es válság éveiben mért szintet. A helyzetet tovább nehezíti a koronavírus terjedése és az ebből eredő kínai termeléscsökkenés.

„Gyorsan növekszik a számunkra releváns iparágak bizonytalansága. Egy gazdasági fellendülés a vártnál hosszabb ideig fog tartani” - mondta a vezérigazgató, és hozzátette: „Ezért vizsgáljuk jelenleg azt, hogyan tudunk hatékonyan reagálni a gyengülő általános helyzetre és annak középtávú hatására olyan további intézkedésekkel, amelyek meghaladják a jelenlegi szervezeti programunkat. Jelenleg két olyan célt követünk mindenekelőtt, amelyek kulcsfontosságúak a sikerhez: ezek a folyamatosan növekvő termelékenység és a fenntartható versenyképesség.” A jelenlegi helyzetben a vállalat 2020 májusára várja a folyamat előzetes megállapításait, és idővel további információkkal fog szolgálni.

A Continental utalt a további kiigazítások lehetőségére, amikor 2019 szeptemberének végén bejelentette a szervezeti programját, és nem zárt ki további projekteket, amennyiben az akkor meghatározott intézkedések hatása elégtelennek bizonyulna a profitcélok eléréséhez.

Degenhart: „A Continental már a korai szakaszban megtette a szükséges előkészületeket, hogy át tudja vészelni a felmerülő bizonytalanságot”

A globális autóipar előtt álló közép- és hosszú távú kihívásokkal kapcsolatban Dr. Elmar Degenhart magabiztosan nyilatkozott: „A Continental és iparágai jelenleg mélyreható átalakuláson mennek keresztül. Ez üzleti tevékenységünk minden elemét érinti, a termékektől és folyamatoktól az üzleti modellekig és a szerkezetekig. Komoly kihívásokkal nézünk szembe, de a Continental szempontjából mindenekelőtt óriási lehetőségeket látok.” A vezérigazgató elmondása szerint a Continental már a korai szakaszban megalapozta stabil technológiai helyzetét és erős mérleget alakított ki.

„Sokkal jobban fel vagyunk készülve a nehéz körülményekre, mint amennyire az autóipar legutóbbi visszaesése alkalmával voltunk. Egyértelmű a jövő sikeréhez vezető tervünk” - mondta Dr. Elmar Degenhart.

A hangsúly a jövedelmező növekedési területekre kerül

A program jelentős része a jövedelmező növekedési területek megerősítését célzó tevékenységekre összpontosít. Ehhez a részhez tartoznak a támogatott, automata és összekapcsolt vezetés területei, az új járműarchitektúrák kialakítása, és az autók új és nagy teljesítményű számítógépekkel való összekapcsolása, a műanyagból vagy gumiból készült, illetve elektronikai intelligens termékekre épülő szoftverekkel és adatokkal kapcsolatos üzletek, valamint az ipari és végfelhasználói üzletágak. A tőkebevonás szempontjából a jövedelmező növekedés élvezi az egyértelmű prioritást. Mindez együtt jár a vállalati kultúra további erősítésével. Ennek kulcsfontosságú elemei a Continental vállalati értékei, az egyre inkább decentralizált döntéshozatali felelősség és a jövőorientált munkavállalói képzés lesznek. „Az olyan beszállítók, mint a Continental, jelentős mértékben hozzájárulnak az egészséges mobilitási ökoszisztémához, amely védelmet biztosít a környezeti, gazdasági, és társadalmi éghajlat számára egyaránt” - mondta Dr. Elmar Degenhart.

A Continental továbbra is komoly beruházásokat hajt végre a jövő mobilitása terén

Az elmúlt pénzügyi évben a Continental továbbra is magas szinten folytatta a tőkeberuházások végrehajtását. „Milliárdokat fektetünk a holnap mobilitásába. Ezt csak kevés vállalat teheti meg a világon ezekben a kihívásokkal teli időszakban. Ugyanakkor minden területen jelentősen fokoztuk a költségfegyelmünket” - magyarázta Wolfgang Schäfer pénzügyi igazgató.

Csak a 2019-es pénzügyi évben a Continental körülbelül 6,7 milliárd eurót (2018: 6,3 milliárd euró) fektetett be a kutatásba és fejlesztésbe, továbbá ingatlanokba, gyárakba és felszerelésekbe, valamint szoftverekbe.

A Continental stabil pénzügyi helyzetben van

2019. december 31-én a Continental likviditási tartalékai összesen 8 milliárd eurót tettek ki (2018: 6,3 milliárd euró), amely 3,3 milliárd eurónyi (2018: 2,8 milliárd euró) készpénzből és készpénznek megfelelő eszközből, valamint 4,7 milliárd eurónyi (2018: 3,5 milliárd euró) lekötött, kihasználatlan hitelkeretből állt. „A Continental pénzügyei stabilak. Így tehát jól fel vagyunk készülve az elkövetkező évekre” - mondta Wolfgang Schäfer, majd hozzátette: „2019-ben nagyon kedvező feltételeket sikerült kialakítanunk négy kötvénykibocsátásunk és a megújuló hitelkeretünk kapcsán. Ez a fejlődés jól tükrözi az alapvetően szilárd mérlegstruktúránkat, amely a fejlődés eredményeképp létrejöhetett.” A Continental az iparág egyik első vállalata, amely olyan kritériumokat épített be a megújuló hitelkeretébe, amelyek a fenntartható üzleti gyakorlatot jutalmazzák.

A Continental Corporation kulcsfontosságú adatai

Millió euró

2019

2018

Δ %-ban

Árbevétel

44,478.4

44,404.4

0.2

EBIT

-268.3

4,027.7

-106.7

az árbevétel %-ában

-0.6

9.1

 

Az anyavállalat részvényesinek tulajdonítható nettó jövedelem

-1,225.0

2,897.3

-142.3

Részvényenkénti eredmény euróban, hígítatlan

-6.13

14.49

-142.3

Részvényenkénti eredmény euróban, hígított

-6.13

14.49

-142.3

 

 

 

 

Korrigált árbevétel¹

43,867.7

44,374.2

-1.1

Korrigált működési eredmény (korrigált EBIT)²

3,233.9

4,117.0

-21.5

a korrigált árbevétel %-ában

7.4

9.3

 

 

 

 

 

Kutatás-fejlesztési ráfordítások (nettó)

3,364.2

3,209.0

4.8

az árbevétel %-ában

7.6

7.2

 

Befektetések³

3,308.6

3,124.4

5.9

az árbevétel %-ában

7.4

7.0

 

 

 

 

 

Szabad pénzforgalom

761.7

1,351.0

-43.6

 

 

 

 

Nettó adósságállomány

4,071.7

1,661.3

145.1

Adósságállomány %-ban

25.6

9.1

 

 

 

 

 

Saját tőke

15,875.7

18,333.3

-13.4

Saját tőke arány %-ban

37.3

45.3

 

 

 

 

 

Munkavállalók száma december 31-én⁴

241,458

243,226

-0.7

 

 

 

 

Részvényenkénti osztalék euróban

4.004

4.75

 

A részvény ára az év végén⁵ euróban

115.26

120.75

-4.5

A részvény ára az év legmagasabb szintjén⁵ euróban

157.40

257.40

 

A részvény ára az év legalacsonyabb szintjén⁵ euróban

103.62

119.10

 

 

 

 

 

1 1 A konszolidálási módosítások előtt.

2 A vételárfelosztásból származó immateriális javak leírásai (PPA), a konszolidálási módosítások és a speciális hatások előtt.

3 Ingatlant, gyárakat és felszerelést, és szoftvert érintő tőkebefektetések.

4 Gyakornokok nélkül.

5 A Continental részvényeinek árai a Deutsche Börse AG Xetra rendszere alapján kerültek meghatározásra.

Megjegyzés: Az IFRS 16 lízing standard 2019. január elsején történő bevezetése óta van érvényben. A módosított retrospektív megközelítést alkalmazza, amely szerint az előző évi adatok nem kerülnek korrigálásra. Ennek eredményeként a fenti adatok egy része nem hasonlítható össze az előző évi időszakkal.

A tervek szerint az IT- és szoftverszakértők száma 10%-kal fog nőni 2022 végére

A jövő mobilitása legfőképpen az elektronikát, a szoftvereket és az érzékelőrendszereket fogja érinteni. A Continental autóipari üzletága az értékesítéseinek már most csaknem a 70 százalékát ezeknek a termékeknek köszönheti, ami hamarosan a 80 százalékot is eléri.

Az új funkcióknak köszönhetően az autókban helyet kapó szoftverek mennyisége az elkövetkező évtizedben meg fog tízszereződni. „A Continental jól fog járni ezzel a szoftvereket érintő fellendüléssel” - mondta Dr. Elmar Degenhart.

A Continentalnál több mint 51 ezer mérnök foglalkozik az új trendekkel és technológiákkal, akik közül több mint 20 ezren szoftver- és informatikai szakemberek. A számukat 2022 végére 22 ezerre tervezi növelni a Continental. Egyedül a mesterséges intelligencián (MI) több mint 900 alkalmazott dolgozik. Az a terv, hogy 2022-re 1900 Continental dolgozó rendelkezzen MI-s szakképesítéssel. A szoftverprojektek szüntelen előmozdítása érdekében a Continental globális szoftverszakértő központjainak hálózatára támaszkodik Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban. A globális Continental csapat a tavalyi év végén több mint 241 ezer alkalmazottból állt (2018: több mint 243 ezer), 59 országban és piacon.

A Continental optimalizálja új funkciókkal rendelkező nagy teljesítményű számítógépeinek vezérlőegységeit

A jövőben körülbelül 10 vezérlőegység fogja ellátni azt a munkát, amire ma száz, a jelenlegi autókban szereplő vezérlőegység lenne képes. A Continental különböző funkciókkal látja el ezeket a nagy teljesítményű számítógépeket a saját szoftverének és algoritmusainak, valamint a szoftverpartnerek alkalmazásainak segítségével. „Csak kevés rendszerbeszállító képes összevonni és összehangolni a jövő autójához szükséges hatalmas mennyiségű szoftvert. A Continental viszont az egyik ilyen vállalat, és ezen a téren már számos komoly megbízást elnyert világszerte a vezető autógyártóktól” - magyarázta Dr. Elmar Degenhart.

A Continental már most is nagy teljesítményű számítógépeket szállít sorozatgyártáshoz

A Continental már jelenleg is szállít nagy teljesítményű számítógépeket új, nagy számban gyártott járművek számára. Ezek a Continental számítógépek magas szintű kapcsolódást tesznek lehetővé a járművek között. Ez magában foglalja az új funkciók és a biztonsági frissítések telepítésének lehetőségét, amelyek vezeték nélküli kapcsolaton keresztül tölthetők le.

Emellett ahhoz is elég nagy teljesítményűek, hogy teljesen új alkalmazásokat tegyenek lehetővé az autóban. „Igaz lesz, hogy a kevesebb néha több. Járműveink új számítógépei csökkentik a komplexitást, és új szintre emelik a vezetési kényelmet, különösen az elektromos járművek esetében. Rendszerünk segítségével a jármű az internet aktív részévé válik. Ez úttörő munka, ami az összekapcsolt autók szoftvereit érintő szakértelem élvonalába repít minket” - magyarázta Dr. Elmar Degenhart.

A Continental szakértői azt jósolják, hogy a 2030-as járműmodellek 50-szer nagyobb számítási teljesítménnyel fognak rendelkezni jelenlegi társaiknál. Ez a feldolgozókapacitás azért létfontosságú, mert lehetővé teszi, hogy az autó szoftverét folyamatosan frissíteni lehessen. Ez azt jelenti, hogy a bonyolult funkciókat a folyamatosan változó ügyféligényeknek és az egyre komolyabb elvárásoknak megfelelően lehet majd módosítani.

A jövő autójában: kijelzők, kamerák és intelligens felületek

A nagy teljesítményű járműszámítógépek egyúttal előkészítik az utat a jármű belső terében lévő teljesen új irányítási koncepciók számára is. A jövőben kijelzők, kamerák és intelligens, valamint adaptálható felületek kerülnek zökkenőmentes összeköttetésre aktív haptikus visszajelzéssel. Ez azt jelenti, hogy a járműben helyet fog kapni egy nagyméretű hajlított üveg felület a jármű teljes hosszát átívelően, amelyen különböző kijelzők és érintőképernyők lesznek. Ezeket a felületekbe épített interaktív vezérlőelemek fogják kiegészíteni, amelyek láthatatlanok maradnak addig, amíg nincs rájuk szükség.

A nyomtatott elektronika segítségével a Continental teljesen új irányítási koncepciók létrehozására lesz képes a jövő autójában. A nyomtatott elektronika lehetővé teszi az ultra vékony érzékelők, LED-ek és egyéb elektronikai alkotóelemek integrációját a felületek és anyagok széles körébe. Ezeknek, a Continentalnál jelenleg fejlesztés alatt álló technológiáknak köszönhetően más iparágakban is lehetőség nyílik számos egyéb alkalmazás létrehozására. Például a márkás termékek gyártói Continental technológiát alkalmazó intelligens csomagolást használhatnak, hogy egyértelműen megkülönböztessék magas minőségű termékeiket az olcsó utánzatoktól. Így a fogyasztók okostelefonjukon keresztül digitálisan ellenőrizhetik a termék valódiságát.

Egyenletesen magas rendelésmennyiség a fejlett vezetést segítő rendszerek területén

A jövő segített és automata vezetésének kulcsa a Continental erőteljes érzékelőrendszereiben, szoftverében és elektronikájában rejlik. A 2019-ben elért 2 milliárd eurós érbevétellel a vállalat vezető pozíciót tölt be a segített és automata vezetés terén. A Continental továbbra is jelentős növekedést fog elérni ezen biztonsági technológiák kapcsán, amelyek a sofőr nélküli vezetés elengedhetetlen előfeltételeit jelentik.

Az erre a területre érkező megrendelések csak tavaly körülbelül 4 milliárd eurót tettek ki. Műszaki szempontból nézve kiterjedt termékportfóliójával és szakértelemével a Continental egyike a világ azon kevés szolgáltatójának, amely már ma is képes lehetővé tenni az autópályákon való magas szintű automata vezetést. Mint rendszerszolgáltató, a Continental valamennyi szükséges alkotóelemet egyetlen forrásból képes szállítani.

A szoftver segítségével gondolja újra a gumiabroncsot a Continental

2019-ben a Continental világszerte összesen több mint 142 millió személygépkocsi-gumiabroncsot készített, így a világ első három gyártója közé tartozik. A Continental abroncsai az idő előrehaladtával egyre intelligensebbé fognak válni, például megbízható információkat szolgáltatnak majd a vezetőnek nemcsak a gumiabroncs hőmérsékletéről és nyomásáról, hanem a futófelületének mélységéről is.

Emellett lehetőség nyílik majd a sérülések idejekorán történő észlelésére és megjelölésére is, ami hosszabb élettartamot biztosít a gumiabroncsok számára és minimalizálja az állásidőt. A Conti C.A.R.E. rendszerrel az abroncsok és a felnik akár saját maguk is beállíthatják a keréknyomást. Mindebből megnövekedett kényelem, nagyobb elégedettség, meghosszabbított abroncsélettartam, rövidebb állásidő és kisebb energiahasználat következik. A gumi, az érzékelőrendszerek és a szoftver intelligens kombinációja új, gyorsan növekvő üzleti modellt nyit meg a Continental számára, különösen a járműflották és a megosztott mobilitási rendszerek üzemeltetői esetében.

A fő üzleti területek kulcsfontosságú adatai

 

Automotive Group

Rubber Group

Millió euró

2019

2018

Δ in %

2019

2018

Δ in %

Árbevétel

26,523.3

26,855.8

-1.2

18,012.9

17,603.1

2.3

EBIT

-2,107.7

1,890.4

-211.5

1,957.5

2,278.3

-14.1

az árbevétel %-ában

-7.9

7.0

 

10.9

12.9

 

 

 

 

 

 

 

 

Korrigált árbevétel¹

26,376.3

26,833.4

-1.7

17,549.2

17,595.1

-0.3

Korrigált működési eredmény (korrigált EBIT)²

1,166.3

1,868.6

-37.6

2,175.2

2,389.4

-9.0

a korrigált árbevétel %-ában

4.4

7.0

 

12.4

13.6

 

 

 

 

 

 

 

 

Kutatás-fejlesztési ráfordítások (nettó)

2,902.0

2,760.5

5.1

462.2

448.5

3.1

az árbevétel %-ában

10.9

10.3

 

2.6

2.5

 

Befektetések³

2,062.0

2,019.1

2.1

1,187.9

1,087.3

9.3

az árbevétel %-ában

7.8

7.5

 

6.6

6.2

 

 

 

 

 

 

 

 

Munkavállalók száma december 31.-én⁴

138,295

140,016

-1.2

102,685

102,763

-0.1

1 A konszolidálási módosítások előtt.

2 A vételárfelosztásból származó immateriális javak leírásai (PPA), a konszolidálási módosítások és a speciális hatások előtt.

3 Ingatlant, gyárakat és felszerelést, és szoftvert érintő tőkebefektetések.

4 Gyakornokok nélkül.

Az Automotive Group (amely 2019 végéig létezett és magába foglalta a Chassis & Safety, az Interior és a Powertrain divíziókat) a 2019-es pénzügyi évben nem volt teljesen immunis az autóipari szektor meredek mélyrepülésével szemben.

Amíg a globális autóipari termelés körülbelül 6 százalékkal esett vissza, ugyanebben az időszakban a jelentett árbevétel 1,2 százalékkal, 26,5 milliárd euróra csökkent (2018: 26,9 milliárd euró).

Az organikus árbevétel 3,3 százalékkal csökkent. A jelentett működési eredmény -2,1 milliárd euró volt (2018: 1,9 milliárd euró), -7,9 százalékos (2018: 7,0 százalék) árréssel. Ennek fő oka a korábban, 2019 októberének végén bejelentett csökkentett piaci várakozásokban keresendő, amelyek 2,5 milliárd euró értékű nem készpénzes leírásokhoz vezettek. A leírások, a konszolidálási módosítások és a speciális hatások előtt a korrigált működési eredmény 4,4 százalék volt (2018: 7,0 százalék).

A Rubber Group (amely 2019 végéig működött ezen a néven és magába foglalta a Tires és ContiTech divíziókat) a tavalyi év során összesen 18 milliárd eurós árbevételt generált, ami 2,3 százalékos árbevétel-növekedésnek felelt meg az előző évhez képest. Az organikus növekedés -1,5 százalékot ért el. A 12,4 százalékos (2018: 13,6 százalék) korrigált EBIT árrés 2,2 milliárd eurós (2018: 2,4 milliárd euró) korrigált működési eredménynek felelt meg. A gumiabroncs üzletág -0,2 százalékos organikus növekedésével kimondottan tisztességes teljesítményt nyújtott a jelenlegi hanyatló környezetben.

A Continental útmutató technológiákat és szolgáltatásokat fejleszt a fenntartható és hálózatba kapcsolt személy és áruszállítás számára. Az 1871-ben alapított technológiai vállalat biztonságos, hatékony, intelligens és elérhető megoldásokat kínál a járművek, gépek, a közlekedés és a szállítmányozás számára. A Continental együttes forgalma 2019-ben várhatóan eléri a 44.5 milliárd eurót. Jelenleg a cégcsoport több mint 240 000 alkalmazottat foglalkoztat 59 országban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....
2026.02.24
Nulláról újragondolva született meg a Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága....
2026.02.24
Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére....
2026.02.24
Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói....
2026.02.24
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a modellek értékesítése a tervek....
2026.02.24
Így működik a spray viasz.   ..
2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....