Continental Automotive Hungary

A Continental két hazai leányvállalata is bővítette munkavállalói létszámát

2015.09.11.

Két magyarországi gyárában is jubileumi dolgozót köszönhetett a Contiental a közelmúltban. A Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi egységben a 300. szoftverfejlesztő mérnök, míg a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. váci üzemében a 3000. munkatárs kezdte meg a munkát. Veszprémben a cégcsoport 1750 munkatársat foglalkoztat, köztük több mint 400 szenzor- és szoftverfejlesztő mérnököt. A ContiTech makói és váci telephelyén a dolgozók száma pedig az elmúlt időszak többkörös létszámbővítésének köszönhetően érte el a 3000 főt. A cégcsoport Magyarországon a bérelt munkaerővel együtt megközelítőleg 7000 főnek ad munkát.

„Új kollégánk szoftver projekt menedzserként egy nemzetközi csapat munkáját koordinálja. Ez a csapat felelős az autókban használt fékvezérlő egységen futó szoftver előállításáért. Ez a szoftver olyan biztonságkritikus funkciókat tartalmaz, mint például a blokkolásgátló (ABS), kipörgésgátló (TCS), menetstabilizáló (ESC), illetve rengeteg kényelmi funkciót is, mint például a hegymenet- asszisztens (HSA)” – mondta el Tóth Péter, a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi HR menedzsere.

A Continental veszprémi telephelyén a világ valamennyi autógyártója részére állít elő biztonságtechnikai elemekhez különböző (motor, kerék-, perdület-, IBS és egyéb) szenzorokat. Emellett a telephelyen működő Fejlesztési Központban, valamint a gépjármű tesztpályán az elektronikus vezérlésű fékrendszerek- ABS, ESC – és azok komponenseinek fejlesztésén és tesztelésén dolgoznak a munkatársak. A veszprémi központ teljes körű projektfelelőse az menetstabilizáló rendszereknek, beleértve más lokációk, így a frankfurti központ koordinálását is, melynek köszönhetően a Continental vevőit teljes mértékben Veszprémből szolgálják ki a világ minden részén.

A ContiTech Fluid Automotive Kft. makói és váci üzemeivel immár 20 éve stabilan működő vállalat. A cég a térségben jelentős, megbízható munkaadónak számít, mely 2015-ben 12 millió eurós fejlesztést és várhatóan 2016-ban is nagy volumenű beruházást hajt majd végre. A vállalatnál az autóipar számára elengedhetetlen gumialkatrészek mellett műanyag hűtő- és fűtő-csövek, valamint gyorscsatlakozók gyártása zajlik.

A háromezredikként regisztrált kolléga beszerzőként erősíti a cég csapatát a váci telephelyen. Nagy Mihály, a ContiTech Fluid Kft ügyvezető igazgatója elmondta: „A Continental cégcsoport üzletága hosszú távon tervez a régióban, ezt a múltbéli és a jövőbeli beruházások, fejlesztések is alátámasztják. Munkaadóként pedig határozottan kijelenthetjük, hogy a magyar munkaerő szaktudása, felkészültsége valóban világszínvonalú.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....