Párizsi Autószalon

Csak 499 darab készül a legerősebb nyitott Ferrariból

2014.09.26.

A Ferrari a Párizsi Autószalonon mutatja be a 605 lóerős Apertát, amely a 458 Speciale nyitható tetejű változata.

A Ferrari 458 Speciale Aperta a várakozásokkal ellentétben nem vászon-, hanem összehajtható keménytetőt kapott, amely gombnyomásra 14 másodperc alatt hajtogatja ki magát a fedele alól. Mivel a tetőt alumíniumból készítették, az Aperta a merevítésekkel együtt is csak 50 kilogrammal nehezebb a zárt 458 Specialénál, így 1340 kilogrammot nyom. Minden lóerőnek mindössze 2,21 kilogrammot kell mozgatnia.

A Speciale motorjához nem nyúltak, de nem is volt rá szükség: a többszörös Év Sportmotorja díj-nyertes 4,5 literes szívó V8-as 605 lóerőre képes 9000-es (!) fordulatszám mellett, a legnagyobb nyomatéka 540 Nm. A kocsi kereken 3 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h sebességre, a végsebessége eléri a 325 km/h-t. A Side Slip Angle Control nevű elektronika úgy enged némi túlkormányzottságot kiprovokálni vezetés közben, hogy végig felügyelet alatt tartja az autó mozgását, és ha megpördülés-veszélyt érzékel, akkor azonnal közbeavatkozik.

A Ferrari állítása szerint az Aperta aerodinamikai szempontból a valaha volt leghatékonyabb nyitott modelljük, a zárt változaton alkalmazott mozgó hátsó légterelő ezen is megtalálható. Belül szénszálas betétekkel díszítették a műszerfalat és az ajtókat, a kagylóülések Alcantara kárpitozást kaptak. A karosszériát különleges, háromrétegű sárga fényezés fedi, rajta középső csíkkal.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....