Ferrari F12

Csak Amerika kap a legújabb Ferrariból

2014.10.12.

A nyitott F60 Americából mindössze 10 példányt gyártanak, és csak az Egyesült Államokban lehet(ett) megvenni őket.

A Ferrari legújabb modellje, az F60 America azt hivatott ünnepelni, hogy az olasz gyártó 60 éve lépett be az észak-amerikai piacra. Maga az autó az F12 Berlinetta nyitott változata, ami a Ferrari szerint jól kombinálja az amerikai ügyfelek két szenvedélyét: a V12-es motort és a szabad ég alatt száguldást. Csak 10 darab készül belőle, mint 1967-ben, a szintén csak Amerika számára gyártott 275 GTS4 NART Spiderből. Bár a kocsiért több mint 600 millió forintot kérnek – ami jelentősen több az alapokat adó F12 Berlinetta 93 milliós áránál –, így is sikerült már mind a 10 darabot értékesíteni.

Nem csak a tetőt távolították el az F12-ről, hanem a komplett karosszériát áttervezték, beleértve az orr-részt, a sárvédőket, az ajtókat és a fart is, ahol a Berlinettáról ismert, aero-hídnak nevezett elemet eltávolították. A fényezés a Ferrari észak-amerikai versenycsapatának színeiben pompázik, a bukócsöveket bőrrel borították. Különleges, hogy belül a vezető oldalát pirosra, az utasét feketére színezték, ezzel a klasszikus Ferrari versenyautókra utalnak.

A vászontetőt 120 km/h-s sebességig lehet nyitni és csukni, természetesen gombnyomásra, villanymotorokkal. Nem nyúltak a 6,3 literes, 740 lóerős V12-es motorhoz és a hétfokozatú duplakuplungos váltóhoz sem, de nem is volt rá szükség. A százas sprintet mindössze 3,1 másodperc alatt teljesíti a kétüléses roadster, tehát semmivel sem lassabb az F12 Berlinettánál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....
2026.07.25
A robotipar nyerő szériában van, Európa fejvesztve lohol Kína nyomában, ezúttal a humanoid....
2026.07.25
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos....