Michael Schumacher

Csak a jövő év végén kerülhet a mozikba Michael Schumacher életrajzi filmje

2019.11.17.

Csak 2020 negyedik negyedévében kerülhet a mozikba a legendás hétszeres Forma-1-es világbajnok német Michael Schumacher életét és pályafutását feldolgozó film – írta vasárnapi számában a Bild című német napilap, melyet az MTI idéz.

Az 50 esztendős versenyzőről szóló dokumentumfilmet eredetileg az idén decemberben mutatták volna be, de az újság információi szerint a rendezőnek és a producernek több időre van szüksége ahhoz, hogy a nagy mennyiségben rendelkezésre álló alapanyagból összeállítsa az alkotást.

A Schumacherről szóló filmben korábban soha nem látott felvételek is előkerülnek a család életéből, a legendás pilótáról pedig felesége, Corinna, édesapja, Rolf, valamint két gyermeke, Gina és a szintén autóversenyző Mick is nyilatkozik egy-egy interjúban.

Michael Schumacher a Forma-1-ben ötször a Ferrarival lett világbajnok, kétszer a Benettonnal nyert. A sportember 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben.

Súlyos fejsérülése miatt sokáig mesterséges kómában tartották, majd 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról – amelyről a filmben sem lesz szó – a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....