autó

Csalások autós trófeákkal

2016.02.05.

Díjat kap a legjobb busz, kamion, terepjáró és persze személyautó, valamint az új technológia és dizájn, egy modellre olykor több trófea is jut: csak januárban száznál többet osztottak ki.

Az év világautójának zöld modelljei

Árukapcsolás és szavazás

Vannak napok, amikor négy-öt díjról érkezik hír, akad köztük rangosabb és nemzetközileg elismert, valamint kevésbé híres és kisebb jelentőségű. Van, amelyik csak annak fontos, aki kapja, de több száz az olyan díjak a száma, ami inkább adományozójának jelenthet előnyt. Egy hírportál, újság vagy tv-műsor esetében ez reklámdoppingként érkezhet a díjazott termék forgalmazójától, vagyis a díjkiosztó híre mellett megjelenik a díjazott termékről szóló hirdetés. A szisztéma olyannyira működik, hogy jó néhány orgánumnál csak olyan márka kerül fel a jelölőlistára, melytől némi szponzoráció is remélhető bizonyos méretű felületek, cikkek, megjelenéséhez...

Fontos elem a közönségszavazás, ami újabb klikkeléseket jelent, ezek pedig javítják a hírportál látogatói statisztikáját, szóval van, ahol az olvasók, van ahol szakírók, van ahol pedig hírességek döntik el, hogy mit díjaznak.

Szorozzunk tízzel!

Olykor nem is konkrét autót, hanem a járművekhez köthető technológiát ismernek el, lehet ez környezetvédelmet szolgáló eljárás, vagy biztonságos közlekedést szolgáló rendszer. Ezzel még közel sincs vége az autós díjak sorának, mert léteznek dizájn elismerések, trófeát kaphat az év cége, menedzsere, gyártelepe, beruházása, és még mindig csak a négykerekűek birodalmában szemlézünk, de legalább ilyen gazdag a motorkerékpárok, buszok és teherautók, valamint mezőgazdasági erőgépek és eszközök ügyében pontozó zsűrik, grémiumok felhozatala.

Az „Év akármijének” díját általában lapok, portálok szakírói vagy/és olvasóközönsége szavazatai alapján osztják ki, olykor nem kis manipulálással. Napra pontosan két éve hirdették ki a legnagyobb európai autóklub, a német ADAC szavazásának eredményét, melyen a dízelbotrány miatt mostanság sokat emlegetett VW nyert, mert tényleg a német márka kapta a legtöbb voksot, de csak tizedannyit, mint amennyit végeredményként hivatalosan publikáltak…

Nyerni és díjazni is jó

Minden győzelem, még a legkisebb is öröm, mert nyerni jó, még akkor is, ha csak kevésbé jelentős grémiumtól származik a trófea, vagy oklevél, ami azért hatásos dekoráció a cégközpont folyosójának falán, vagy a főnök szobájában. Például a wolfsburgi VW központban, ahová özönlöttek az elismerések. Sokat és sokáig tarolt a VW, mely a Golffal meg Passattal is elnyerte többek között az Év autója, az Év világautója és az Év észak-amerikai autója címet is, ám a szeptemberben kirobbant dízelbotrány óta többnyire még jelölőlistára sem kerülnek modelljei, ami azért furcsa, mert a zsűrik összetétele alig, vagy egyáltalán nem változott, ahogy az autók motorjai sem…

Az A-osztály és társai

Láttunk már ilyet: a két legnagyobb európai sajtóbirodalom ötven szerkesztőségének szakújságírói megjelenésekor hozsannákat zengtek a Mercedes újszülöttjéről, az A-osztályról, aztán néhány hónappal később holt ellentétes, vagyis a jármű biztonságát keményen kritizáló cikkeket publikáltak. Miután 1997-ben a kevésbé tekintélyes svéd Teknikens Vard stábja bebizonyította, hogy kettős sávváltási manővernél nem éppen stabil a legkisebb Merci. A jávorszarvas tesztként elhíresült eset után a szarvas hibát elkövető szerkesztőségek mindenkin túl akartak tenni, olyannyira, hogy a látvány érdekében a megismételt próbákon nem gyári abroncsokat szereltek az autókra, így a fotókon levegőben voltak a kerekek.

Hasonló trükköt alkalmazott az ADAC egykor a német piacon túlságosan is jól szereplő Dacia lejáratására...

A jávorszarvas teszt egyébként sem túl életszerű, mert fékezés nélküli manővert írt elő, amit a profik könnyen teljesítenek, ám hasonló szituációban az autósok többsége ösztönösen fékezéssel is megpróbálja stabilizálni a járművet, ami blokkolásgátlóval nem is rossz döntés, hiszen az ABS-nek éppen az lényege, hogy ilyenkor is irányítható marad az autó, persze a fizika határain belül.

Vannak díjak, amiket nem tesznek ki a falra, ilyen például a a legrosszabbaknak, vagy legmegbízhatatlanabb járműveknek járó, melynek listáján szerepelt a Pontiac Aztek, ami nemcsak modellként, de márkaként is eltűnt a süllyesztőben, emlékét már csak a Knight Rider filmsorozat Kit-je idézi.

Serlegosztás, változó korlátokkal

Éleződik a zsűrik harca az autófronton. A legismertebb díjat, az európai Év autóját 1962-ben a leginkább csak hazájában népszerű holland lap, az Auto Visie főszerkesztője alapította több rangos magazin főszerkesztőivel. Fred van der Flugt 2002-ben elhunyt, de a díj továbbél, igaz történ némi változás. Idén megszűnt a minimális korlát, vagyis a listára már olyan modell is felkerülhet, amiből a jelölés évében még nem készült ötezer darab.

A COTY (Car of the Year) eredetileg tömegmodelleket preferált, ám nem mindegyik győztes fért ebbe a kategóriába. Február végén hirdetik ki az európai Év autóját, íme az idei döntős lista: Audi A4-es, BMW 7-es, Jaguar XE, Mazda MX-5-ös, Opel Astra, Skoda Superb és Volvo XC90-es.

Miközben COTY-ban huszonkét ország 57 szakújságírója ítél, árhatár nélkül, vagyis akár egymillió eurós modell is felkerülhet a listára, a vetélytárs zsűrinél van felső árhatár, ráadásul az AutoBest mostantól több országot képvisel és szélesebb palettáról választ. Az eddigi tizenöt helyett 26 ország szakújságírója szerepel a 26 tagú AutoBest zsűriben. Változott a jelölés is: a legjobb értékarányú modell kiválasztásában eddig 17 ezer euró volt a felső határ, az idei döntőbe már húszezer eurós modellek is bekerülhettek.

A szerbiai NAVAK tesztpálya

Nemzetközi zsűrik

A 2001-ben alapított AutoBest zsűri az autók és járműipar legújabb fejlesztései mellett a legeredményesebb szakembert, céget, a legbiztonságosabb és legkörnyezetbarátabb műszaki megoldást, valamint a technikai sportokban élenjáró pilótákat is díjazza, csakúgy, mint a legjobb formatervezőt. Az AutoBest tagországai az európai lakosság 91 százalékát jelentik, ezzel regionális zsűriből kontinentális grémiummá vált, így komoly vetélytársa lehet a COTY-nak, melyben huszonkét ország 57 szakújságírója ítél.

Az AutoBestnek egy, a COTY zsűrijének két magyar tagja van Széchényi Gábor, valamint Csikós Zsolt és Gajdán Miklós személyében.

Az AutoBest zsűritagjai a szerbiai NAVAK pályán tesztelték a döntős kocsikat, végül az Opel Astrával vívott szoros verseny után a Fiat Tipo lett az első, a modellt a török piacon Aegea jelzéssel forgalmazzák. A DesignBest díjat Ikuo Maeda, a Mazda főtervezője kapta, a TechnoBest a Volvoé lett a Drive- E motorért, a SmartBestet pedig a Tom Tom navigáció érdemelte ki. A CompanyBest díjat az 1926-ban alapított Koç Holding Automotive Group kapta, mely a Fiat mellett gyárt Ford teherautókat is. Az EcoBest elismerést a környezetvédelmet védelmet szolgáló nonprofit International Council of Clean Transportation (ICCT) kapta.

Több díjat is besöpört a Volvo XC90-es                                                      A szerző felvétele

Las Vegas és Detroit

Idén 23-ik alkalommal hirdették ki Detroitban az észak-amerikai év személyautója győztesét: az 53 szakújságíróból álló zsűri a trófeát a Honda Civicnek ítélte, a sportterepjárók között a Volvo XC90-es lett az első. A versenyen eddig 12-szer nyert hazai, ötször európai, négyszer japán és kétszer koreai autómárka. A Volvo XC90-es megkapta az Év női autója címet is.

Las Vegasban a Consumer Electronics Shown (CES) a Škoda Smart Gate nyert, mert a legjobban kapcsolja össze az autót és a telefont: a rendszer része a Fabia, Rapid, Octavia, Superb és Yeti modelleknek.

Európában az Év pickup modellje címet a Nissan NP300-as Navarra, a Nemzetközi Év Haszonjárműve díjat pedig a Volkswagen Transporter T6-os kapta, a legnagyobbaknál az Iveco Eurocargo kamion és az Iveco Magelys busz lett az első.

Megjelent a Népszabadság január 20-i számában

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....