A külvilágtól teljesen elzárt, hangszigetelt terekben, például a rádió- vagy lemezstúdiókban uralkodó, tökéletes csend nyugtalanító, sőt akár nyomasztó is lehet, de semmiképpen nem azonos azzal a pihentető érzéssel, amire a csendesség fogalmát hallva gondolnánk. Ugyanez vonatkozik az autó fedélzetén mérhető csendre. Habár a luxusmodelleknél különösen fontos az alacsony zajszint, lehetővé téve a zavartalan zenehallgatást, beszélgetést, a zajtalanság nem tévesztendő össze a hangok teljes hiányával. A csendes környezet titka, hogy a kellemes hangokat akadálytalanul engedjük terjedni az utastérben, míg a kellemetleneket a lehető legteljesebb mértékben kiszűrjük. A tökéletes hangzás-környezet az autó belső kialakításának kulcsfontosságú eleme.

Az ES zaj- és rezgéscsillapításáért, valamint hangzás-szabályozásáért felelős Hirotaka Tsuru elmondta: „A csendesség nem olyasvalami, amit csupán a zajok távol tartásával egyszerűen el lehetne érni. A fejlesztés során készítettünk például egy olyan tesztpéldányt, amelyben 1 kHz körüli hullámhosszon elfojtottunk minden hangot; ez az a frekvencia-tartomány, amelyet az emberi fül legkönnyebben érzékel. Ezzel azonban olyan mértékben megnőtt a levegő sűrűsége az autóban, hogy az utasoknak elkezdett csengeni a füle, és bedugult az orra, márpedig ezt aligha nevezhetjük pihentető élménynek.”

Tsuru természetesen inkább biztosra ment, hiszen végső soron az volt a dolga, hogy távol tartsa az utasoktól a számukra kellemetlen menetzajokat. Tsuru három fázisra bontotta feladatait. Először is a zajforrások kiküszöbölésére összpontosított. Már a zaj- és rezgésszabályozási fejlesztések korai fázisában a szélcsatornába vitte az autót, hogy feltérképezze a szélzaj minden forrását. A legkülönfélébb helyzetekben vizsgálta a gépkocsit, tesztről tesztre aprólékosan módosítva a külső tükrök, az ablaktörlők és egyéb külső alkatrészek helyzetét. Amint rálelt egy zajforrásra, nem nyugodott, amíg minimálisra nem csökkentette körülötte a légáramlást. Ezt követően Tsuru a hangszigetelést vette sorra, mint a zajok utastértől távol tartásának eszközét. Ebben a fázisban elzárták az utastérbe bevezető zaj útját: feltöltötték vagy lezárták a padló és a csomagtérfedél üregeit. Ezt követően Tsuru a hangok elnyelésére fordította a figyelmét. Hangelnyelő anyagokkal borította a rugótornyokat, a kerékdobokat, a fenéklemezt és az autó egyéb területeit.

„A repülőgépek hangnyomásszintje 80 decibel körüli.” - avat be Tsuru. „Az autók esetében ez az érték általában 60 és 70 dB közé esik. Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a hangnyomás, annál kellemetlenebb érzést kelt. Ennek ellenére a repülőgépeket az emberek többsége nem tekinti különösebben zajosnak. Ám amikor autózunk, folyamatosan változik a külső környezetünk. Márpedig a körülményektől függően akkor is zajosnak tűnhet a jármű, ha a hangnyomás nem különösebben magas. A környezeti változásokat rendszerint a szél vagy az útviszonyok módosulása okozza. Ahhoz, hogy olyan hangkörnyezetet teremtsünk, amelyben a kellemes és kellemetlen hangokat egyaránt pontosan tudjuk szabályozni, ezeket a tényezőket is figyelembe kell venni a tervezés során. A folyamat bonyolult, és igen sok türelmet követel.”