Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Csoda, hogy túlélték: döbbenetes felvételek M1-esen történt balesetről

2021.07.07.

Múlt szombat este az M1-es autópálya komáromi szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon egy román rendszámú személyautó ráfutott egy kisteherautóra. 

A koccanás után utóbbi teljesen szabályosan lehúzódott a leállósávra. Viszont a személyautó ott maradt a belső sávban, annak ellenére, hogy teljesen működőképes maradt a jármű. Sőt, az autó három utasa lazán dohányozott, beszélgetett, a pár még vígan csókolózott is, nézegették a sérült járművet és mászkáltak a belső sávban. Tették ezt annak ellenére, hogy az M1-es az egyik legforgalmasabb autópálya, ahol még éjszaka is jelentős a – főleg - tranzitforgalom.
 
Illusztrációnkra kattintva videó indul.
Csodával határos módon nem történt baleset, pedig nem volt rajtuk láthatósági mellény és nem a szalagkorláton túl várakoztak, csupán az elakadásjelző háromszöget tették ki. Tettük azért is elképesztő, mert miután a belső sávban leparkoltak, mellettük centikkel haladt el több jármű. - A hivatalos Instagram oldalunkra feltöltött videón azt is bemutatjuk, mi lett volna, ha pont akkor álldogálnak a jármű mellett, amikor egy autós éppen, hogy csak ki tudta kerülni az autójukat -írta a Közút
 
- A felvételek önmagukért beszélnek, arra kérjük az autósokat, hogy ha hasonló szituációba kerülnének, saját maguk és a többi közlekedő biztonsága érdekében igyekezzenek minél hamarabb a leállósávra húzódni, főleg, ha az autójuk mozgásképes marad. A leállósávon is használjanak elakadásjelző háromszöget, kapcsolják be a vészvillogót, a sofőr és az utasok is vegyenek fel láthatósági mellényt és a szalagkorláton túl várakozzanak. Ha pedig segítségre van szükségük, hívják a 112-es számot - figyelmeztet a Közút.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....