weltauto

Csökkent a használtautó-import a harmadik negyedévben

2018.10.09.

Csökkent a magyarországi használtautó-import a harmadik negyedévben, a 2012 óta nem tapasztalt negatív negyedéves eredmény a szigorodó forgalomba helyezési szabályokkal és a magas euróárfolyammal magyarázható - ismerteti a Das WeltAuto az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Frank György, az országos hálózattal rendelkező használtautó-kereskedő cég márkaigazgatója szerint az év eleje óta hatályos, a külföldről érkező kocsikra vonatkozó kötelező eredetiségvizsgálat hatása az első fél év után már megmutatkozik abban, hogy az illegális tevékenységet folytató kereskedések visszaszorultak. Egyre több hazai vásárló ismeri fel ugyanakkor, hogy érdemes a szabályosan kereskedők felé fordulni - jegyezte meg. Jelezte: a használtautó importot jelentősen befolyásolja a magas forint-euró árfolyam is.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a Das WeltAuto a Datahouse adatai alapján ismertette: az idén a harmadik negyedévben 40 902 használt gépkocsi érkezett Magyarországra, 2,4 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A közlemény rámutat: januártól szeptemberig még így is nőtt a piac, a növekedés üteme azonban 4 százalékra mérséklődött. Tavaly az első kilenc hónapban még 10,9 százalékos volt a bővülés. Az idén az első kilenc hónap alatt összesen 120 005 külföldről behozott használt autó kapott magyar forgalmit, 4601 autóval gyarapodott az import.

A kormegoszlás nem változott nagyságrendileg: a beérkezett járművek 60 százaléka 10 évnél idősebb volt, és mindössze 20 százaléka 5 évnél fiatalabb - hívják fel a figyelmet. A Das WeltAuto a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használtautó-üzletága, amely 30 értékesítőhellyel rendelkezik országszerte. A hálózat 2017-ben 6784 állapotfelmérésen átesett, szervizelt, garanciális használt autót értékesített, 8 százalékkal többet, mint az előző évben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....