Skoda Fabia

Csontra felújított Skoda Fabia WRC várja gazdáját

2023.12.20.

Profi kezek által, korhűen állították helyre azt a Skoda Fabia WRC-t, ami valószínűleg a legjobb állapotban lévő Skoda raliautó jelenleg.

Minden bizonnyal nincs szebb állapotú Skoda WRC a világban jelenleg. Bár sokak szerint az Octavia WRC volt a Skoda raliprogramjának legszebb példánya, azért nem mehetünk el szó nélkül a Fabia WRC mellett sem, amelyik a 2000-es évek elején próbálkozott olyan mezőnyben helytállni, amilyet azóta sem látott a Rally Világbajnokság. Colin McRae, Sebastien Loeb, Petter Solberg, Richard Burns és még hosszan sorolhatnánk, hogy milyen nevek voltak aktívak még akkoriban. Ebből a korszakból érkezik az a 2003-as, 7-es kaszniszámú Skoda Fabia WRC, amit most a C&M Motorsport az utolsó csavarig felújított.

Első évében három futamon használta Didier Auriol az autót, ebből kettő aszfaltos futam volt (Rally San Remo és Rally D’Italia), míg egy murvás (Rally Australia). Végül az újjáépítők az aszfaltos beállítások mellett döntöttek, ezért került látványos, nagy felnikre a Fabia WRC. A felújítás során igyekeztek az eredeti, gyári állapotot visszaállítani, felismerve a nyomást, hogy egy gyári raliautó felújításáról van szó. Szerintük jelen állapotában épp olyan alkalmas lehet egy bemutatóteremben való kiállításra, mint egy goodwoodi felfutón való használatra. Még a szállítást is vállalja a cég, már csak le kell csapni rá.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....