vadveszély

Csúnya baleset hívta fel a figyelmet a vadveszélyre

2023.04.04.

Közúti közlekedési baleset történt a 81-es számú főúton Győr-Moson-Sopron vármegye területén, amelyben a sofőr egy őzet ütött el.

A tavasz beköszöntével megnövekedett a vadveszély, vármegyénk közútjain – általában lakott területen kívül, fás, bokros területen, illetve szántóföldek közelében – egyre több esetben fordulnak elő vadbalesetek. A rendőrség óvatos és körültekintő közlekedésre hívja fel az gépjárművezetők figyelmét!

A 81-es számú főúton, Mezőörs felől Pér irányába közlekedett személygépkocsijával 2023. április 3-án 6 óra 30 perc körül egy 28 éves enesei férfi. A főútvonal 67-es számú kilométerszelvényében az út bal oldaláról egy őz ugrott a jármű elé, amelyet elgázolt. A balesetben személyi sérülés nem történt, a személygépkocsiban anyagi kár keletkezett. Az ütközést követően a vadon élő állat a helyszínen elpusztult.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A balesetek megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy:

  • Erdők, mezők, bokros területek mellett vezető utak mentén számítani kell a vadállatok megjelenésére, ezért a jármű sebességét úgy válasszák meg, hogy szükség esetén meg tudjanak állni a gépkocsival!
  • Vadveszélyre figyelmeztető táblával jelzett útszakaszon – legfőként a kora reggeli és az esti órákban – különösen óvatosan és figyelmesen vezessenek, mivel az úton számítani kell arra, hogy a szabadon élő állatok bármikor a jármű elé ugorhatnak!
  • Amennyiben vadat lát, lassítson! A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. A mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet.
  • Ha egy őzet, illetve szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődnek.
  • Amikor hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt!
  • Vadelütés esetén rendőrt kell hívni, a helyszínt nem szabad elhagyni, ugyanis a vadbaleset is közúti balesetnek minősül! Az elpusztult állatot ne vigye magával, az lopásnak számít!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....