Genfi Autószalon

Csütörtöktől a nagyközönségé a 86. Genfi Autókiállítás

2016.03.02.

Az első sajtónappal kedden megnyílt a 86. Genfi Autószalon, amelyen 120 világ- és európai bemutatót tartottak a kiállítók.

Az idei seregszemlén 30 országból kétszáz kiállító jelent meg a hét pavilonos, 77 ezer négyzetméteres kiállítótéren, köztük nem csak autógyártók, hanem formatervező stúdiók és egyedi alkatrészeket gyártó vállalatok is.


Az elektromos autózás egyre nagyobb elterjedésével szinte minden standon ez a téma került a középpontba, a BMW-nél négy plug-in hibrid, azaz külső töltést is igénylő hibrid modellt mutattak be a márka százéves évfordulója alkalmából, a Nissan a teljesen elektromos Leafet is a középpontba állította, de a Volkswagen is erre helyezte a fő hangsúlyt: bemutatta Up! nevű kisautójának elektromos változatát.

A kiállítás másik fő vonzereje a szupersportautók, ezek közül két gyártó, a Bugatti és a Ferrari is a genfi szalonra időzítette egy-egy modelljének világpremierjét. A Ferrari az új luxus-sportautóját, a GTC4Lussót mutatta be, míg a francia márka az 1500 lóerős, 470 kilométeres sebességgel is haladni képes Chiron nevű szériamodelljével hívta fel magára a figyelmet.


A Magyarországon is gyártókapacitással rendelkező Audi az A4 Allroad Quattro legújabb szériáját, valamint a Q2 szabadidő-autót leplezte le a sajtó munkatársai előtt, a Mercedes a fő hangsúlyt az E-osztály frissített változatára, valamint az SL luxuskabrióra helyezte. A Suzuki a hibrid technológia képviselőjeként a Baleno félig hagyományos, félig elektromos meghajtású változatát mutatta meg.

A legtöbb újdonságot, összesen kilencet a Fiat Chrysler Automobiles (Alfa Romeo, Fiat, Lancia, Ferrari, Jeep, Maserati, Abarth) vitte Genfbe, egyebek közt az új 124 Spider kabriót, az Alfa Romeo Giuliát, a Maserati első nagy terepjáróját, a Levantét, illetve a Fiat új alsó-középkategóriás autóját, a Tipót mutatták be a svájci városban rendezett kiállításon. Az FCA soha ennyi új modellt nem leplezett még le egyetlen autókiállításon sem.


A nagyközönség számára csütörtökön nyit a szakkiállítás és jövő vasárnapig látogatható, a szervezők becslése szerint 650-700 ezer látogatót fogadhatnak másfél hét alatt.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....