Cupra Born

Cupra Born - kitapintható a Barcelona-érzés

2021.05.30.

Érzelmekre ható, az utast a középpontba állító, és Barcelona városa által inspirált forma határozza meg a CUPRA első 100%-ban elektromos autóját - írja a márka közleménye.

"A CUPRA első 100%-ban elektromos autójának tervezése a csapat számára maga volt a megvalósult álom"- mondja A CUPRA-csapat formatervezési vezetője, Jorge Diez, aki bemutatta a tervezés legfontosabb elemeit, elmagyarázta az autó főbb jellemzőit, és bemutatott néhány olyan részletet, amelyet eddig még nem fedtek fel. Közölte: Az autó megalkotása nagy kihívást, egyúttal nagy megelégedettséget is jelentett.

A gépkocsi arányainak egyensúlya

Diez szerint ez a kulcsa annak, hogy egy elektromos autóba érzelmeket „vigyenek”. A CUPRA Bornban ezt két formatervezési megoldás határozza meg. Először is a széles kerék-fesztáv kialakítása annak érdekében, hogy elférjenek az akkumulátorok. "Ez lehetővé tette számunkra, hogy egy teljesen az utast központba állító formát hozzunk létre, egy nagyon tágas belső térrel" – mondja Diez.

Eközben az arányokon is dolgoztak, hogy az autónak rendkívül sportos megjelenést kölcsönözzenek. "Ezt tükrözi a rendkívül sportos A-oszlop - hosszú tengelytávval és a rövid első és hátsó túlnyúlással kombinálva - ami igazán élvezetessé teszi az első 100%-ban elektromos CUPRA vezetését" - teszi hozzá Diez.

A CUPRA karakter

A formatervezési vezető szerint a CUPRA Born orr-része tökéletesen tükrözi ezt az elképzelést. "A fényszórók szinte ember arcot adnak az autónak, ezért a szokásosnál kicsit jobban megdöntöttük őket, hogy kifejezővé tegyük az autó karaktert, a „gungho”-t, azaz az elszántságot, hogy tudod, mit akarsz, és azt meg is teszed" - magyarázza. A karaktert és az eltökéltséget tovább hangsúlyozza a markáns légbeömlő az autó orrának alján, mely elősegíti a jobb tapadást is.

Új vonalvezetés

Jorge Diez most mutatja be először a CUPRA Born hátsó részét. "Az autó szélességét vízszintes fénysorral hangsúlyoztuk, és erőteljes légterelővel kombináltuk. Ez erőteljes karaktert ad az autónak, és javítja aerodinamikáját. Tudjuk, hogy az elektrifikációnak kéz a kézben kell járnia a hatékonysággal, és ebből a szempontból a csapat tökéletesen ötvözte ezeket." - mondja J. Diez. "A autó oldalán szögletes formákat hoztunk létre a vállvonal magasságában, és megnyújtottuk az ablak formáját, hogy erőteljesebb legyen a sebesség érzése" - teszi hozzá.

Barcelona az autó DNS-ében

A barcelonai Born negyed nem csupán a nevét adta a CUPRA első 100%-ban elektromos autójának, hanem a formatervét is ez ihlette. "A jármű a fény és árnyék kombinációját adja, amely Barcelonát is jellemzi, és amely mindenekelőtt a belső térben jelenik meg a teljesen új anyagok és textúrák révén" - magyarázza Diez. A CUPRA csapata a lehető legnagyobb precizitás megteremtése érdekében parametrikus dinamikával rendelkező textúrákat és olyan korszerű technológiákat használt, mint a lézeres vágás. A belső térben a márka védjegyének számító réz színű elemek is jelen vannak. "Az eredmény pedig egy teljes mértékben a vezetés élvezetére összpontosító környezet lett." – mondja Diez.

Azonnali érzelmek

"Tervezőként az egyik legfontosabb küldetésünk az, hogy a járműveinken keresztül érzelmeket közvetítsünk" - mondja Diez. És ez alól a CUPRA Born sem kivétel. "A CUPRA Born a bizonyíték arra, hogy az elektromos járműveknek nem kell unalmasaknak lenniük. Amikor az emberek ezt az autót meglátják az utcán, akkor majd vezetni akarják, és ez a legnagyobb elismerés a csapat munkájáért" – mondja végezetül J. Diez.

A CUPRA első 100%-ban elektromos modelljének világpremierjére május 25-én került sor, mely során az érdeklődők egy előre rögzített videón ismerhették meg a CUPRA Born modellt. Az autóról készült videó ezen a linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=xt4EeqKYgrQ

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....
2026.04.30
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok....
2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....