Dakar 2026

Dacia első és második hely a Dakar-ralin, összetettben is élen a márka

2026.01.10.

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent, miután hatperces büntetést kapott.

A szaúdi sivatagban zajló viadal nagyjából féltávhoz érkezett, szombaton ugyanis a rijádi pihenőnap vár a résztvevőkre. Pénteken Ha'ilból Rijádba vezetett a mezőny útja, a 326 kilométeres mért szakaszon pedig a Daciával versenyző al-Attijah és navigátora, Fabian Lurquin majdnem három perccel volt gyorsabb, mint a másodikként záró Sébastien Loeb, Edouard Boulanger francia kettős - szintén Daciával.

Fotó: dakar.com

A kilencszeres rali-világbajnok Loeb ennek ellenére csak hatodik az összetettben, melyben al-Attijah állt az élre több mint hat perccel megelőzve a pénteki szakaszon 12. Henk Lategan, Brett Cummings dél-afrikai toyotás duót. Támadásban vannak ugyanakkor a Ford kettősei, a pénteken hatodik Nani Roma, Alex Haro spanyol duó az összetettben feljött harmadiknak, miközben negyedik az ugyancsak fordos Carlos Sainz, Lucas Cruz páros és ötödik a Mattias Ekström, Emil Bergkvist kettős.

A motorosoknál Sanders csütörtökön állt az összetett élére, pénteken pedig ott is maradt, igaz, a szakaszt az amerikai Ricky Brabec nyerte, aki ezzel csupán 45 másodperces hátránnyal követi a második helyen az éllovas ausztrált. A szatmárnémeti születésű Gyenes Emánuel 40. lett a pénteki etapon, az összetettben pedig a 27. pozíciót foglalja el.

Eredmények, 6. szakasz, Ha'il-Rijád, 326 km:

autósok:

1. Nasszer al-Attijah, Fabian Lurquin (katari, belga, Dacia) 3:38:28 óra

2. Sébastien Loeb, Edouard Boulanger (francia, Dacia) 2:58 perc hátrány

3. Seth Quintero, Andrew Short (amerikai, Toyota) 3:19 p h.

Az összetettben:

1. al-Attijah, Lurquin 24:18:29 óra

2. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 6:10 perc hátrány

3. Nani Roma, Alex Haro (spanyol, Ford) 9:13 p h.

motorosok:

1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 3:41:33 óra

2. Tosha Schareina (spanyol, Honda) 1:14 perc hátrány

3. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 1:17 p h.

...40. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:02:04 óra h.

Az összetettben:

1. Sanders 24:41:00 óra

2. Brabec 45 másodperc hátrány

3. Luciano Benavides (argentin, KTM) 10:15 perc h.

...27. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 5:00:26 óra h.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....
2026.02.27
A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám....
2026.02.27
A Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyének egyik autója különösen nagy feltűnést keltett: egy....
2026.02.27
Kína belső égésű motorral szerelt személyautó-piaca hat év alatt drámai mértékben zsugorodott. A....
2026.02.27
Üzembe helyezték az Alteo új, mintegy 100 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját....
2026.02.27
Az autóipar történetében kevés technológiai áttörés formálta át olyan mértékben a piacot, mint a....
2026.02.27
Tizennégy ígéretes kutatási projekt valósulhat meg a Széchenyi István Egyetemen az intézmény....
2026.02.27
A buszközlekedés a Burgenlandi tömegközlekedés egyik fontos alappillére. A megállók rendszeres....
2026.02.26
Vendég: Pócsik László a QJMOTOR magyarországi importőre ..