Dacia

A Dacia húzza a Renault eladásait

2014.07.07.

A Dacia, a Renault alsóbb kategóriás márkája húzza továbbra is a francia vállalat eladásait, ami ellensúlyozza a Renault visszaszorulását a feltörekvő országok piacán - írta hétfőn a francia Les Echos hírportál.

A Renault csoport az első félévben mintegy 1,4 millió járművet adott el világszerte, ami csaknem 4,7 százalékkal több, mint tavaly. A Dacia márka értékesítése 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
    

A Renault eladása nemzetközi szinten 9 százalékkal visszaesett az első hat hónapban, így mintegy 589 ezer járművet értékesített a vállalat. A legnagyobb csökkenés Algériában és Törökországban következett be, ahol mintegy harmadával, illetve negyedével kevesebb autót adtak el a tavalyihoz képest. Európában azonban bővült a Renault piaca: Portugáliában 68 százalékkal, Nagy-Britanniában 65 százalékkal, Írországban 52 százalékkal, Spanyolországban pedig mintegy 35 százalékkal több járművet értékesítettek az első félévben.

A Renault Franciaországban mintegy 313 ezer, a tavalyinál 12,5 százalékkal több autót adott el az első hat hónapban, így a francia piac több mint egynegyedét fedi le. A vállalat Európában 3-4 százalékos növekedésre számít a második félévben.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
A Prelude HRC Concept a Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatkozik be először menet közben; a hegyi....
2026.06.30
A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett munkáján múlt, hogy a több mint száz kilométeren át....
2026.06.30
Azért csak megáll az ember kezében az egér görgője, amikor egy látszólag meglehetősen egyedi,....
2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....