Alkatrészgyártás

A DAF XF105-öt választották meg a 2013-as „Év flotta-tehergépkocsijának”

2013.07.05.

Londonban a DAF XF105 ATe modellt választották meg az „Év flotta-tehergépkocsijának” (‘Fleet Truck of the Year’) a rangos „Motor Transport Awards 2013” díjkiosztóján.

Ezzel a DAF ötödször győzött az elmúlt hat évben. A DAF a Londonban tartott hivatalos ünnepségen vehette át a díjat, amelyen a fuvarozási ágazat 1600 vezető képviselője vett részt.

A „Motor Transport Awards” az Egyesült Királyság legjelentősebb díja a fuvarozási ágazatban, amelyet a DAF immár 17 alkalommal nyert el, több mint négyszer többször, mint bármelyik másik gyártó a Motor Transport szaklap által odaítélt díj eddigi történelmében.

A legnagyobb tehergépkocsi-üzemeltetőkből álló zsűri a tágas fülke – amelyet úgy jellemeztek, hogy „nagyon kedvelik a járművezetők”, illetve „jó az értéktartása” – és különösképpen a kiváló üzemanyag-hatékonyságot biztosító ATe (Fejlett Szállítási hatékonyság) filozófia miatt ítélte a DAF XF105-nek a díjat. A zsűri továbbá megjegyezte: „a DAF egyedülálló alkatrész-ellátását és szervizhátterét, különös tekintettel a DAF ITS-re, még mindig a legjobbnak tartja a piac”.

Közvetlenül az ünnepélyes díjátadás után a DAF Trucks UK ügyvezető igazgatója, Ray Ashworth így nyilatkozott: „Örömömre szolgál, hogy a zsűri tagjai a díj odaítélésekor felismerték, hogy az XF105 ATe egyedülállóan kis üzemeltetési költségeket, kiváló üzemanyag-hatékonyságot, valamint élenjáró vezetési kényelmet nyújt. Szintén nagyon kedvezően értékelték a hivatalos márkakereskedők országos hálózata által biztosított kimagasló szerviztámogatásunkat, ami jelentős elismerés teherautóink és dolgozóink számára egyaránt.”

A DAF Trucks N.V. a világ egyik legnagyobb nehézkategóriás tehergépkocsi-gyártójának, az amerikai PACCAR Inc.-nek a leányvállalata. Élen jár a könnyű-, közép- és nehéz-tehergépkocsik gyártásában; Európában*) 2012-ben 16,0 százalékos részesedést tudhatott magáénak a 16 tonna feletti össztömegű haszongépjárművek piacán. A DAF nyerges vontatók és fülke-alvázas tehergépkocsik teljes palettáját gyártja, mindenféle fuvarozási alkalmazásra a megfelelő járművet kínálva. A DAF ezenkívül a termékekhez nyújtott szolgáltatások terén is vezető pozíciót tölt be: ide tartoznak a MultiSupport javítási és karbantartási szerződések, a PACCAR Financial finanszírozási szolgáltatásai és az első osztályú alkatrészellátás. Ezenkívül a vállalat részegységeket, például tengelyeket és motorokat, is fejleszt, illetve gyárt autóbusz-gyártók számára ez egész világon. A DAF Trucks N.V.-nek a hollandiai Eindhovenben, a belgiumi Westerlóban és a nagy-britanniai Leylandban működik gyára, valamint ezernél is több márkakereskedői, illetve márkaszervizponttal rendelkezik Európa-szerte.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.02
London kimondta, amit Európa nagy része még csak sejt: a városi közlekedést ember már nem tudja....
2026.02.02
Mosonmagyaróvár térségében forgalmi akadály van - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.02.02
Az idei Tokiói Autószalon egyik legmeglepőbb és legtöbb figyelmet érdemlő autója egy második....
2026.02.02
A Mazda örömmel jelenti be, hogy a Mazda6e bekerült az öt döntős közé a rangos 2026 World Car....
2026.02.02
A Toyota tavaly továbbra is a világ legnagyobb autógyártója maradt, itthon pedig ugyancsak....
2026.02.02
A Trans-Sped a hosszú távú stratégiai céljainak támogatása és a működési hatékonyság érdekében....
2026.02.02
Nézze meg a videót! ..
2026.02.02
Az érintett gazdasági szereplők és szakmai szervezetek részéről kiemelkedő nemzetközi és hazai....
2026.02.02
A téli közlekedés veszélyei nem kizárólag a hóhoz és a jéghez köthetőek. Bár az elmúlt időszakban a....
2026.02.02
Mindig szerettem a GTI-t, vonzott egyszerűsége, finomsága, okossága és érzékenysége. Az Év Magyar....