önvezető autó

Daimler: még néhány év, és itt vannak a robottaxik

2017.05.21.

A vezető nélkül közlekedő robottaxik akár már három-négy év múlva is megjelenhetnek a közúti forgalomban - jelentette ki a dpa hírügynökségnek adott interjúban Ola Källenius, a Daimler fejlesztési igazgatója. 

"A robottaxik 2020 és 2025 között már megjelenhetnek a közúti forgalomban" - fogalmazott. A városok rendkívül komplex környezetnek számítanak ugyan, de viszonylag alacsony sebességgel és nagyfelbontású térképekkel már kezelhető problémát jelentenek - mutatott rá, hozzátéve, hogy néhány városhoz már meg is vannak a megfelelően részletes térképeik ahhoz, hogy meg lehessen kezdeni a tesztelést. A Daimler, a BMW és az Audi 2015-ben ehhez vásárolta meg a Nokia HERE digitális térkép és navigációs szolgáltatását.

A fejlesztési igazgató elmondta, hogy a Daimler jelenleg negyedik és ötödik kategóriás önállóan navigáló járművek kifejlesztésén dolgozik. Az ötödik kategóriás járműveknél már egyáltalán nincs szükség arra, hogy vezető felügyelje a folyamatokat. "Az elkövetkező három-négy évben már kereskedelmileg éretté, közúti felhasználásra alkalmassá tesszük a technológiát" - közölte. "Remélhetőleg addigra Németországban és más országokban is megteremtik a használat jogi feltételeit. Az első lépések már meg is történtek ebben az irányban".

A Daimler több vasat is tart a tűzben az autonóm mobilitás terén: nemrégiben az Uber fuvarmegosztóval írt alá szándéknyilatkozatot arról, hogy annak platformján rendelhető robottaxikat fejleszt ki. Az Uber jelenleg Volvo modellekkel végez robottaxi kísérleteket az amerikai Pittsburghben, ezek az autók azonban vezető felügyelete alatt közlekednek. A kísérleteket az idén tavasszal egy baleset miatt átmenetileg fel kellett függeszteni.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....