Mercedes

A Daimler részvényese lehet a kínai BAIC autóipari konszern

2015.09.12.

- A Daimler részvényesévé válhat a kínai BAIC autóipari konszern - tájékoztatta a Reuters hírügynökséget Dieter Zetsche, a Daimler elnöke.

A Daimler és kínai partnere, a BAIC között tárgyalások folynak részvényesi kapcsolat kialakításáról. - Már korábban is jeleztük, hogy kölcsönös részvénytulajdonosi kapcsolat jöhet létre közöttünk - jelentette ki a Daimler elnöke. Azt azonban, hogy a tárgyalásokat konkrét lépések is követnék, még korai lenne kijelenteni - tette hozzá.


Amennyiben részvénycserére kerülne sor a két cég között, az semmiképpen nem történhet meg a meglévő részvénytulajdon felhígításával - hangsúlyozta a tőkeemelésre vonatkozó újságírói kérdésre adott válaszában a Daimler elnöke, hozzátéve, hogy a lehetséges megoldásokról folynak a tárgyalások.

A kínai médiában megjelent beszámolók szerint a BAIC vezérigazgatója már korábban is jelezte, hogy tárgyalásokat folytatnak a Daimlerrel részvénytulajdon vásárlásáról és az év vége felé juthatnak eredményre a témában. A Daimler tíz százalékos részvénytulajdonnal rendelkezik a kínai tőzsdén jegyzett BAIC Motor vállalatban, a kínai állami Beijing Automotive Group (BAIC) leányvállalatában.


 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..