A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég...
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az általa alapított Tesla részvényárfolyamának jelentős csökkenésével függ össze - számolt be a Bloomberg kedden.
- A Trevelin Holding és a Mol tulajdonában lévő Mol Vagyonkezelő Kft. megvette a Waberer's International Nyrt. részvényeinek 15 százalékos csomagját - közölte a Waberer's a tőzsde honlapján hétfőn.
Jelentős fejlesztéseket tervez az AutoWallis Csoport, amelyhez Európában gyakori, itthon még viszonylag ritkán alkalmazott módon biztosítanak forrást.
A Tesla egy nappal részvényfelaprózása után, kedden bejelentette, azt tervezi, hogy ötmilliárd dollár értékben új törzsrészvényeket bocsát ki.
Az etióp légitársaság Nairobiba induló Boeing 737 MAX 8-as gépe röviddel a felszállás után zuhant le Addisz-Abebától 45 kilométerre. A fedélzetén utazó 157 utasból senki sem élte túl a katasztrófát. A baleset óta számos ország megtiltotta az ilyen típusú Boeing gépek repülését, a...
Ahogy a világgazdaság kilábalt a válságból, úgy indult be az autóipar is. Az utóbbi években folyamatosan növekedtek az eladások és a gyártók profitja is, így azt gondolnánk, hogy a befektetők kapkodnak a gyártók részvényei után. Ez ugyanakkor mégsincs így, az ICDP kutatói pedig megvizsgálták...
- Távozik a Tesla igazgatótanácsának éléről Elon Musk, de a vállalat vezérigazgatója marad; ő és a vállalat 20-20 millió dollár büntetést fizet, mert a cégvezető a Twitteren a cég részvényárfolyamát befolyásoló, félrevezető üzenetet tett közzé - tudatta helyi idő szerint szombaton a megállapodás...
Nagyon megégethetik az ujjukat az árfolyamcsökkenésre játszó tőzsdei spekulánsok az idén, ha Elon Musk beváltja a részvények tőzsdei kivezetéséről tett bejelentését.
A részvényesi érték a legfontosabb fokmérő az autóiparban, ez határozza meg, hogy egy adott időszakban mennyit jövedelmez a vállalat a részvényeseknek. Hiába a vevők kívánsága, mindegyik autógyártó elsősorban nem nekik, hanem a részvényeseknek felel.