autóverseny

Dakar-rali: Al-Radzsi a 48 órás szakasz győztese

2025.01.06.

A szaúdi Jazid al-Radzsi nyerte a 48 órás maratoni szakaszt az autósok mezőnyében a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-ralin.

A verseny hivatalos oldala szerint a Toyotával versenyző és a német Timo Gottschalk navigátor által segített al-Radzsi 10:56:54 óra alatt tudta le a duplaszakaszt, melynek vasárnap reggel vágtak neki a résztvevők. Ezzel az összetettben feljött másodiknak Henk Lategan mögé. Az első gyorsaságin győztes Lategan a 48 órás szakaszon második lett, míg a harmadik helyen az ötszörös Dakar-győztes katari Nasszer al-Attijah végzett.

A címvédő Carlos Sainz, Lucas Cruz duó - egy borulás miatt - a legjobbakhoz képest jelentős hátránnyal ért célba.

A vasárnapi száguldást 17 órakor kellett befejezni, majd hétfőn folytatódott a verseny.

A motorosoknál egyelőre legyőzhetetlennek tűnik az ausztrál Daniel Sanders, aki a prológ és az első gyorsasági után a maratoni második szakaszt is megnyerte, előnye pedig több mint 12 és fél perc az összetettben a hétfőn harmadikként záró amerikai Skyler Howes előtt.

A Dakar-rali keddi szakaszán a mezőny elhagyja a kiinduló települést, Bisát, illetve annak közvetlen környékét, és csaknem 500 kilométert megtéve Al Henakijahban fejezi majd be a harmadik etapot.

Eredmények

Dakar-rali, 2. szakasz, Bisa-Bisa (48 órás, 947 km):

autósok (25 célba érkezőnél):

1. Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúdi, német, Toyota) 10:56:54 óra

2. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 4:16 perc hátrány

3. Nasszer al-Attijah, Edouard Boulanger (katari, francia, Dacia) 6:29 p h.

Összetett:

1. Lategan, Cummings 15:40:30 óra

2. al-Radzsi, Gottschalk 4:45 perc hátrány

3. al-Attijah, Boulanger 11:14 p h.

Motorosok(34 célba érkezőnél):

1. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 11:12:13 óra

2. Adrien van Beveren (francia, Honda) 6:45 perc hátrány

3. Skyler Howes (amerikai, Honda) 7:37 p. h.

Összetett:

1. Sanders 16:10:31 óra

2. Howes 12:36 perc hátrány

3. Ross Branch (botswanai, Hero) 12:40 p h.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....