Dakar 2021

Dakar-rali: hat órás munkát adott Szalayéknak a kormányösszekötő

2021.01.04.

Éjszaka ért célba a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali első szakaszát követően.

Az Opel Dakar Team Facebook-oldalára feltöltött rövid interjúban a navigátor elmondta, csaknem hat órán át tartott, mire megjavították az Opel Grandland X kormányösszekötőjét, azután pedig már sötétben, rossz látási viszonyok között voltak kénytelenek folytatni a gyorsasági szakaszt.

A Dzsidda és Bisha közötti 623 kilométeren így Szalayék jelentős időhátránnyal értek célba, de készültek a hétfői (mai) folytatásra, a Dakar honlapja szerint pedig el is tudnak majd rajtolni a Bisha és Vadi ad-Davaszir közötti 457 kilométeres gyorsaságin.

A kamionosoknál a Fazekas Károly, Horn Albert Péter, Csákány Péter trió a verseny weboldala alapján a vasárnapi szakaszon 19. lett, és az összetettben a 16. helyen áll. Ebben a kategóriában a francia navigátorral és szerelővel közösen induló Darázsi Zsolt a 40. pozícióból folytathatja a viadalt.

Az idei Dakaron a mezőny 13 szakaszon 7658 kilométert tesz meg a január 15-i dzsiddai befutóig.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....