Dakar

Dakar-rali - Mattias Ekström nyerte a prológot az autósoknál

2022.12.31.

Az elektromos Audival versenyző svéd bizonyult a leggyorsabbnak az autósok mezőnyében a 2023-as, szaúd-arábiai Dakar-rali szombati prológján.

A nyitányon 13 kilométer megtétele várt a résztvevőkre a Vörös-tenger partján, Janbu mellett kialakított pályán. A hibrid Audit kormányzó Ekström mögött a tavaly összetettben második francia Sebastien Loeb (Prodrive Hunter) autózta a második időt, és honfitársa, a 14-szeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel (Audi) zárt harmadikként. A címvédő, négyszeres összetett győztes katari Nasszer al-Attijah (Toyota) negyedik hellyel kezdett.  

A motorosok mezőnyében a 2016-ban és 2019-ben is győztes ausztrál Toby Price (KTM) áll az élen, mögötte honfitársa, Daniel Sanders (GasGas) és a botswanai Ross Branch (Hero) következik. A címvédő brit Sam Sunderland (GasGas) a tizedik idővel ért célba.

A kamionosok között Kovács Miklós, Czeglédi Zsolt és Ács László pályafutása során először méreti meg magát a Dakaron egy Scania típusú járművel. A Qualisport Racing triója - a viadal honlapja szerint 54 célba érkező közül - a 23. idővel teljesítette a prológot, 1 perc 46 másodperccel lemaradva a leggyorsabb mögött. Darázsi Zsolt a Pierre Calmon, Palco Lubomir francia-szlovák navigátor-szerelő párossal kiegészülve a 46., közel négyperces hátránnyal.

Eredmény:

    prológ, Dzsidda (13 km):

    autósok:

1. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Audi) 8:00 perc

2. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Prodrive Hunter) 1 másodperc hátrány

3. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (francia, Audi) 11 mp h.



    motorosok:

1. Toby Price (ausztrál, KTM) 8:22 perc

2. Daniel Sanders (ausztrál, GasGas) 1 másodperc hátrány

3. Ross Branch (botswanai, Hero) 9 mp h.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.07
A Chery Automobile bemutatta a TIGGO7 HEV modellt, amely a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül....
2026.04.07
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 31. CAF-villamos. A....
2026.04.07
A VisitUS és a MINI kezdeményezéseként elindult a Dunakanyar Gasztrokaland program, amely a brit....
2026.04.07
Az elektromos Ford Puma az egyik legjobb dolog, ami egy villanyautóval történhet: kompakt, szexi,....
2026.04.07
Ez az elismerés a Mazda harmadik győzelme a World Car Design of the Year kategóriában, a Mazda MX-....
2026.04.07
Két baleset is történt az M5-ös autópálya Budapest felé tartó oldalán, ezért több kilométeres....
2026.04.07
Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden....
2026.04.07
Majdnem kétszer olyan hosszú, mint egy eredeti fortwo és két tonna. Mégis Smart jelvényt visel ez a....
2026.04.06
A győri Széchenyi István Egyetem több mint harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid....
2026.04.06
A Q7-es egy fogalom, hiszen ez a legnagyobb Audi, egy igazi szelíd bálna, és hamar igen népszerű....