Dakar

Dakar: Szalayék nehéz helyzetben

2018.01.10.

Nehéz napon van túl a Dakaron Szalay Balázs és Bunkoczi László, ráadásul a versenybírák döntésén múlik, hogy szerdán folytathatják-e a küzdelmet vagy sem.

Az Opel Dakar Team szervizcsapata egész éjszaka szerelt, , hogy helyi idő szerint reggel hatra sikerült menetképes állapotba hoznia a versenygépet, amellyel előző este a páros leesett egy dűnéről. Szalayék elindultak a tábor felé, hogy elrajtoljanak, de amikor már csak 25 kilométerre voltak, meg kellett állniuk, mert az egyik sor henger megállt. A szervizcsapat utolérte őket, és orvosolta a problémát (egy szenzor ment tönkre), úgyhogy végül a páros elérte a tábort. Mivel a rajt időpontját kitolták, még simán limitidőn belül voltak, úgyhogy néhány társukkal együtt a mezőny után eredtek.

„A szakasz eleje gyönyörű volt, a rajt után tizenhat kilométert tettünk meg a tengerparton, utána bementünk a dűnék közé, teljesítettünk egy triálos szakaszt, majd megint dűnék következtek és megint triál – mesélte a 13. Dakarján induló Szalay Balázs. – Beértünk a gigantikusan magas homokhegyek közé, és ott felforrt a víz. Mint kiderült, támadt egy lyuk a tartályon, az nyitva maradt és azon az összes víz távozott, így a túlélő, tartalék vizünket kellett beleöntenünk a tartályba.”

A páros visszament a CP2-re, ott az egyik sportbírónak támadt az az ötlete, hogy szedjék ki a lámpatartó csavart és tömjék be azzal a lyukat. Ezzel a probléma megoldódott, és újra nekifutottak a legnagyobb dűnéknek. Azoknak, amelyeken a mezőny egy része bőszen lapátolt, vagy vissza is fordult, ők viszont simán átjutottak rajtuk.

„Már lefelé tartottunk a legmagasabb dűnéről, amikor előttünk feltűnt egy kamion. Megálltam, és azonnal lefulladt az autó, onnantól kezdve pedig megint nem indult el. Pedig ez volt a harmadik vadonatúj önindító, amit a fiúk beletettek. És mégis... Hiába nyomtuk a gombot, semmi sem történt. A kamion segített elindulni, de közben elkezdett lemenni a nap, és el kellett döntenünk, mi legyen...” – folytatta Szalay.

„Túl nagy kockázatvállalást jelentett volna, ha egy szál egyedül bemegyünk a dűnék közé a vaksötétben, főleg úgy, hogy senkire sem számíthattunk, egyszerűen azért, mert mögöttünk már nem jött senki” – folytatta a gondolatmenetet Bunkoczi. (Más kérdés, hogy amikor előző nap még jó néhányan jöttek mögöttük, akkor is csak elvétve álltak meg segíteni a riválisok.) „Most, hogy itt ülünk a táborban, azt gondolom, talán tovább kellett volna menni” – mondta Szalay elgondolkodva. „Nem, nem kellett volna – cáfolt Bunkoczi. – Minden tőlünk telhetőt megtettünk, mindenhonnan mindenhova mentünk, de a paripa megbokrosodott, az önindító nem akart tovább jönni velünk. Az egyetlen jó döntés az volt, hogy kijöttünk a pályáról és a tábor felé vettük az irányt.”

Ez volt egyébként az a mért szakasz, amelyen, ha valaki nem ért oda este hatig a CP3-hoz (és a magyar páros nem ért oda), kötelező volt alternatív útvonalat választania, vagyis kikerülnie a dűnesort. Nyilván erre az ő esetükben már nem került sor, úgyhogy Szalayék jelenleg várnak a versenybírák döntésére azzal kapcsolatban, hogy szerdán folytathatják-e a küzdelmet (büntetéssel), vagy sem.

40. DAKAR RALI

4. szakasz, San Juan de Marcona–San Juan de Marcona (össztáv: 444 km, ebből szelektív szakasz: 330 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:57:53, 2. Sainz, Cruz (spanyol, Peugeot 3008 DKR Maxi) 1:35 p h., 3. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:16 p h. Motorosok: 1. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) 4:08:23, 2. De Soultrait (francia, Yamaha) 5:01 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 7:10 p h., …29. Gyenes Emanuel (romániai, KTM) 33:11 p h., …79. Dési János (magyar, KTM) 2:26:21 ó h., …112. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 4:17:47 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 10:36:07, 2. Loeb 6:55 p h., 3. Sainz 13:06 p h. Motorosok: 1. Adrien van Beveren 11:03:23, 2. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 1:55 p h., 3. Benavides (argentin, Honda) 3:15 p h., …29. Gyenes Emánuel 1:34:12 ó h., …85. Dési János 7:47:41 ó h., …104. Saghmeister 9:25:39 ó h. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....