okos parkolás

Debrecenben debütál az „okos parkolás”

2018.06.13.

Új elektronikus parkolási fizetési rendszert vezettek be az országban elsőként Debrecenben – jelentette be a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón a város alpolgármestere.

Barcsa Lajos elmondta: a szolgáltatást egyelőre a Halköz mélygarázsban és a Jászai Mari téri üzleti parkolóban vehetik igénybe az autósok, akik az új rendszernek köszönhetően az eddiginél gyorsabban, könnyebben parkolhatnak. Hozzátette: a beruházás Debrecen Smart City programjának keretében valósult meg. Az alpolgármester szerint az új rendszer bevezetése jó példája annak, hogyan lehet egy hazai fejlesztésű, innovatív megoldással könnyebbé, egyszerűbbé tenni a városlakók életét.

Személyautó hajt le a debreceni Hal közben lévő mélygarázsba 2018. június 13-án. Az országban elsőként Debrecenben lehet a Rollet nevű mobiltelefonos applikáció segítségével parkolni a mélygarázsban és egy felszíni parkolóban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Fendrik László, a Rollet rendszert kifejlesztő és üzemeltető Parkour Technologies Kft. üzletfejlesztési igazgatója hangsúlyozta: az okos telefonokra letölthető applikáció segítségével, egyszeri regisztrációt követően készpénz vagy parkolójegy használata nélkül lehet várakozni. A parkolásért fizetendő díjat kihajtáskor az autós bankkártyájáról vonják le, az új applikációt használóknak egy innovatív rendszámfelismerő rendszer nyitja a sorompót – mondta, hozzátéve, hogy az adatok biztonságát és a tranzakció kezelését az OTP Bank Zrt. rendszere garantálja.

Az intelligens technológiával más városokban, például Budapesten és Sopronban is találkozhatnak majd az autósok, ugyanakkor a fejlesztéssel a parkolás egyszerűsítése mellett a jövőben akár tankolni és bevásárolni is lehet majd – fűzte hozzá Fendrik László.

A Rollet nevű telefonos applikáció kezdőképernyője a debreceni Hal közben lévő mélygarázsnál 2018. június 13-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Nyikos István, a DV Parking Kft. ügyvezetője az MTI kérdésére elmondta: az önkormányzati tulajdonú cég tavalyi árbevétele 920 millió forint, nyeresége pedig 230 millió forint volt. A városban összesen 6400 parkolóhelyet üzemeltetnek, ebből mintegy 750-et mélygarázsokban. Az új rendszer nagy előnyének nevezte, hogy az autósok időt takaríthatnak meg, és a hagyományos mobilfizetési rendszerekkel szemben plusz költséget sem számolnak fel, a szolgáltatásért a percalapú elszámolásnak köszönhetően csak a parkolóban eltöltött tényleges idő alapján kell fizetni. A beruházás 3 millió forintba került, a közeljövőben a város másik négy mélygarázsában és két üzleti parkolójában is szeretnék bevezetni a rendszert - fűzte hozzá az ügyvezető.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....