traktor

Deere: alacsonyabb forgalom, magasabb eredmény

2017.08.19.

Az amerikai a szakértők által vártnál alacsonyabb negyedéves forgalomról számolt be, adózott eredménye ugyanakkor jobb lett a vártnál, és a cég javította idei eredményvárakozását is.

A világ legnagyobb mezőgazdaságigép-gyártója azt közölte, hogy a július végével záródott folyó pénzügyi év harmadik negyedében az eladásokból származó bevétele 6,83 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 5,86 milliárd dollárról, ami elmarad a szakértők által várt 6,92 milliárd dollártól.



A Deere adózott eredménye ugyanakkor jobb lett a becsültnél, elsősorban a kedvezőbb adózási feltételek hatására. A negyedéves profit 31,3 százalékkal 641,8 millió dollárra, részvényarányosan 1,97 dollárra ugrott, és ezzel felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szereplő részvényenkénti 1,95 dollárt. A cég szerint továbbra is mérsékelt a traktorjai és a mezőgazdasági betakarítógépei iránti globális kereslet, kivéve Dél-Amerikát, ahol meglódultak eladásai.

A Deere bizakodó, idei adózott eredményvárakozását 2 milliárd dollárról 2,1 milliárd dollárra javította pénteken. A Deere árfolyama 4 százalékos veszteséggel 118,90 dolláron állt a New York-i tőzsde pénteki, nyitás előtti elektronikus kereskedésében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....