ittas vezetés

Defekt állította meg az eltiltás alatt autókat elkötő ittas sofőrt

2025.06.30.

A solti elkövető a vezetéstől eltiltás ellenére két autót is elkötött – egyiket ittasan -, ám mindkét esetben defekt állította meg.

A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség többrendbeli jármű önkényes elvétele és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfival szemben. A vád szerint a Solt környéki községben élő férfit tavaly áprilisban a bíróság ittas vezetés miatt másfél évre eltiltotta a járművezetéstől. A férfi a tiltás ellenére néhány hónap múlva többször is autóba ült és autót vezetett. 2024. november 8-án Solton családi rendezvényen vett részt, ahonnan 4 dl pálinka elfogyasztása után erősen ittas állapotban, a családtagokkal összeveszve távozott. Kihasználva, hogy egy közelben parkoló autó gyújtáskapcsolójában benne maradt az indítókulcs, beült a járműbe és Dunaegyházáig hajtott. Ott azonban defektet kapott.

Másnap a férfi egy dunaföldvári ház előtt ismét egy benne felejtett indítókulccsal parkoló járműre bukkant, amit önkényesen elvitt. Dunavecse határában megint defekt állította meg. Négy nap múlva Dunaegyházán egy járó motorral várakozó üres autóba pattant be és Szalkszentmártonig közlekedett, ahol végül a kunszentmiklósi rendőrök elfogták. Mindhárom tulajdonos a nyomozás során visszakapta a járművét.

A férfinak emellett számos kerékpár ellopása miatt is felelnie kell. Lakóhelyén, a falubeliek által használt nyilvános kerékpártárolóból ugyanis több hónapon keresztül elvitte a jellemzően lezáratlanul ott hagyott kétkerekűeket.

Az ügyészség a férfit többrendbeli jármű önkényes elvételének bűntettével, folytatólagosan elkövetett eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével, ittas járművezetés, valamint üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni. A rendőrségi szemlefotókon a vádlott által önkényesen használt járművek láthatók.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....