Denso

A Denso elindította az invertergyártást Székesfehérváron

2023.11.10.

A japán Denso cég elindította az inverter gyártását Székesfehérváron, a 30 millió eurós (11,5 milliárd forintos) beruházással kialakított üzemrészben az elektromos autók egyik legfontosabb egységét fogják gyártani.

Jiro Ebihara, a Denso Gyártó Magyarország Kft. korábbi elnöke a sajtónyilvános üzembejárás alkalmából videóüzenetében kiemelte, hogy a dízelmotor alkatrészek gyártása után Székesfehérvár az elektrifikáció európai bázisa is lesz a cég számára, így továbbra is rendkívül fontos szerepet tölt be a Denso európai tevékenységében.

Takeucsi Kacuhiko, a Denso elektrifikációs üzletágának vezetője videóüzenetében arról beszélt, hogy sok európai gyártó fejleszt elektromos járművekhez invertereket, így nagy piaci versenyben kell helyt állniuk.

Jaszusi Mukai, a Denso európai elnöke felidézte, hogy a székesfehérvári gyár alapításakor a foglalkoztatottak létszáma 200 fő volt, ez mára 4500-ra, vevőik száma egyről 34-re, a beszállítók száma 23-ról 87-re bővült. Reményei szerint az inverteres ügyfeleik számát a mostani egyről hamarosan 34-re bővítik az európai piacon.

Yasushi Mukai emlékeztetett arra, hogy 1994-ben választották ki Magyarországot európai gyáruk helyszínéül, két tényező miatt döntöttek Székesfehérvár mellett: a város és a kormány teljes támogatása, valamint az emberi erőforrás megléte. Több mint 30 év telt el azóta, és a magyar kormány folyamatos támogatásával fejlődtek tovább, globálisan itt vannak a legváltozatosabb technológiáik és készségeik.

Szincsák Attila, a Denso Magyarország technikai alelnöke elmondta, hogy az 5. generációs Toyota inverter gyártása a koronavírus-járvány alatt még távolinak tűnt, de most elkezdődik egy új korszak. Hétfőn kezdődik hivatalosan az inverter tömegtermelése - jelezte.

Fotók: MTI/Vasvári Tamás

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere méltatta, hogy a Denso ismét Székesfehérvár mellett döntött, szerinte ez a dolgozók eddigi munkája nélkül biztosan nem következett volna be.

A helyszínen kiadott sajtóanyag szerint a Denso az újonnan telepített gyártósoron elektromos, illetve hibrid meghajtású járművek számára fog invertereket gyártani. Az inverter elektromos autók "lelke", feladata az akkumulátor egyenáramának váltakozó árammá átalakítása, valamint az áram frekvenciájának változtatása a motor megfelelő működése érdekében.

A Denso Gyártó Magyarország Kft. 1997 óta van jelen Székesfehérváron, a vállalatcsoport egyik legnagyobb gyártóbázisa Európában. A nyilvános cégadatok szerint a Denso a március végén zárult legutóbbi üzleti évben 681 millió euró (259 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 13,5 millió euró (5,1 milliárd forint) nyereséget ért el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....
2026.06.29
Joost Kesselst nevezték ki a SEAT & CUPRA fejlesztési igazgatójává 2026. augusztus 1-jei....
2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....