Continental

Digitalizálja a buszok vezetőfülkéjét a Continental

2018.10.05.

A Continental áttervezte a jövő buszának cockpitjét: három kijelző és két tetszőlegesen konfigurálható irányítópanel található benne. A moduláris vezetői környezet a 2018-as IAA Kereskedelmi Járművek kiállításon tekinthető meg.

A buszok és tehergépjárművek kategóriájában alkalmazható moduláris vezetői környezet (mDWP) elősegíti a pilótafülke nagyobb mértékű flexibilitását és ergonómiáját. A mutatós műszerek és a mechanikus kapcsolók helyett kijelzők és elektromos irányítópanelek uralják az összképet. A 12,3 colos, központi TFT monitor teljes egészében programozható az információk mennyiségének és megjelenítési módjának tekintetében. A két oldalsó panelen vezetési és buszmegállási módok választhatók, illetve kameraképet is nézhet rajtuk a vezető. A moduláris design két további kijelző beépítését teszi lehetővé.

A járművezetők mellett a gyártók is profitálhatnak az újításból. A moduláris környezet révén szélesebb körben képesek megfelelni a saját gyártási, illetve az ügyfélelvárásoknak. Mivel a Continental több területen fejleszt, összefüggő rendszereket képes alkotni, jelentősen növelve a hozzáadott értéket járművenként.

A szabadon programozható irányítópanelek CAN bus-on keresztül csatlakoztatottak, emellett megfelelnek az egységesített, jövőbeli EU-s buszrendszerek támasztotta követelményeknek és a Német Fuvarozási Cégek elvárásainak is. A sorozatgyártás 2019-ben kezdődhet.

Forrás: 
www.springerprofessional.de

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....