hibrid

Dízel hibridet visz Párizsba a Kia

2014.09.30.

Az Optima T-Hybrid tanulmányautóba szerelt hajtáslánc a jövőben megjelenhet a koreai gyártó szériamodelljeiben is.

A hibrid tanulmányautó az Optima 1,7 literes dízelmotoros változatán alapul, de sok változtatást tartalmaz. A belső égésű motorhoz például egy kis villanymotor kapcsolódik, amely alacsony sebességnél önállóan is hajthatja az autót. Lítium-ion helyett ólom-szén akkumulátorból nyeri az energiát a villanymotor, a 48 V-os akkumulátort a csomagtartóban helyezték el. Az ólmos technológia a gyár szerint azért előnyösebb a lítiumosnál, mert nem igényel aktív hűtést, és könnyebb az újrahasznosítása is. A nagyfeszültségű akkumulátor mellett egy kisebb, 12V-ost is elhelyeztek az autóban.

A hagyományos generátort szíjhajtású indítómotor-generátor helyettesíti, amely szinte hang és vibráció nélkül képes beindítani a négyhengeres dízelmotort. Emiatt elég volt egy kisebb hagyományos önindítót beépíteni, ami a kisebb hagyományos akkumulátorral javítja a kocsi súlyelosztását és a vezethetőségét is. Még különlegesebb azonban az elektromos kompresszor, amely azért felel, hogy alacsony fordulatszámnál is kellő nyomatékot tudjon leadni a motor, de az új feltöltő mellett a hagyományos turbó is megmaradt a motoron.

A fogyasztást 15-20 százalékkal csökkentő, és a teljesítményt ugyanilyen arányban növelő mild hibrid rendszer valószínűleg a következő generációs Optimában debütál majd, Kia szerint a benzines és a dízelmotorokhoz is társítani lehet, ráadásul nem is lesz túl drága.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....