WTCC

Dobogóra állhatott Michelisz Portugáliában

2016.06.26.

A magyar hondás a nyolcadik helyen zárta a Nyitó futamot Vila Realban, a fő futamon viszont dobogós helyen végzett.

"A pályáról tudni kell, hogy szinte lehetetlen előzni rajta. Ha az elöl haladó pilóta nem hibázik, akkor egy 1–1,5 másodperccel lassabb autóval is vissza lehet verni a támadásokat" – elemezte a Vila Real-i lehetőségeket Michelisz Norbert blogjában a futamok előtt. Miután az időmérőn a harmadik helyet szerezte meg, a fordított rajtrácsos Nyitó futamon a nyolcadik pozícióban állt fel a rajtrácsra, de pontosan az iménti gondolatból kiindulva nehéz helyzetben várta a rajtot.

Norbi jól kapta el a piros lámpák kialvását, úgy tűnt, hogy meg is tudja előzni csapattársát, Rob Huff-fot, ám a korábbi világbajnok meg tudta védeni a hetedik helyét. A negyedik körre egyértelművé vált, hogy a hatodik Thed Björknél jelentősen gyorsabb a Huff, Michelisz, Muller hármas, így szorosan egymás mögött haladtak. Elméletek csatája is volt ez, hiszen a futam előtt Huff állította, hogy igenis lehet előzni Vila Realban, miközben Muller Norbihoz hasonlóan azon a véleményen volt, hogy ez szinte lehetetlen.

Sokáig úgy tűnt, hogy Norbi és Muller jóslata igazolódik be, hiszen az utolsó előtti körig az első tízben mindössze két előzés történt, ám mindkettő a rajtnál: López Björköt, Chilton Catsburgöt rajtolta le. Ezután azonban a pontszerző helyeken ugyanabban a sorrendben vonatoztak végig a pilóták egészen a 12. körig, amikor Huff bizonyította igazát: megelőzte Björköt. Michelisz Norbert a nyolcadik helyért négy pontot markolt fel.

 Fő futam rajtjánál fordított szereposztásban megismétlődött az első futam izgalma: ezúttal Huff támadta Norbit, aki azonban vissza tudta verni csapattársa kísérletét, így mindenki maradt a helyén.

A második körre Michelisznek már 1,7 másodperces előnye lett a harmadik helyen Huff-fal szemben, de aztán Muller mögött nem tudott tovább gyorsulni, így az ötödik körre az angol visszazárkózott rá, sőt nyomás alá helyezte Norbit. A Muller, Michelisz, Huff hármas között hasonló vonatozás alakult ki, mint a Nyitó futamon a Björk, Huff, Michelisz trió között volt.

A táv felére a hármas négyessé duzzadt, ugyanis utolérték az élen autózó, de az autójára panaszkodó Tiago Monteirót is. Az utolsó előtti körben aztán Huff ugyanott és ugyanúgy próbálta meglepni Norbit, ahogyan a Nyitó futamon megelőzte Björköt, ám Norbi jól védekezett. Az első futamhoz hasonlóan Michelisz Norbert újra megőrizte rajtpozícióját, ami ezúttal dobogót ért.

A Fő futamon szerzett 15 ponttal Michelisz Norbert összesen 22 pontot gyűjtött Vila Realban. A három Honda a hétvége után a következő pontszámokkal áll a bajnokságban: Monteiro 143 pont, Michelisz 127, Huff 125.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....
2026.06.11
Az IVECO az elektromobilitás területén is több mint 50 éves szakértelmére és kiterjedt....
2026.06.11
Az ADAC 2026-os májusi tesztjén mind a CYBEX Sirona Ti, mind a CYBEX Pallas G3 autósülés elnyerte a....
2026.06.11
Egy vérbeli terepjáró puhított változataként érkezik az Egyesült Királyságba a BYD új modellje, ami....