Dakar

Dráma a Dakaron

2024.01.14.

Az ötödik és a hatodik szakasz megtizedelte az autós mezőnyt a világ legnehezebb tereprali versenyén, még az első két helyen álló Jazid al-Radzsi és Nasszer al-Attijah is kiesett különböző okokból. Bár baleset miatt kiesett a vezető Toyota a Dakaron, így is négy Hilux van az első tízben.

Csütörtökön kezdődött és pénteken ért véget a hatodik szakasz, a 48 (!) órán át tartó, 835 km hosszú – ebből 626 km szelektívet tartalmazó – maratoni Chrono, amelyen a versenyzők Subajtahból indultak és oda is tértek vissza. Ennek a szakasznak a hosszán kívül az jelentette a különlegességét, hogy a minden versenyzőnek csütörtökön 16 órakor meg kellett állnia a sivatagban (a hét táborból a hozzá legközelebbiben), és ott kellett éjszakázni nomád körülmények között, sátorban, hálózsákban.

Ahogy várható volt, a rengeteg puha dűnét tartalmazó maratoni etap megtizedelte a mezőnyt. Az összetett éléről búcsúzott például al-Radzsi, aki vezetői hiba miatt a rajt után 51 km-rel, nagy sebességgel borult fel a Toyotával, amitől az autó totálkáros lett.

„Pedig jól kezdtünk, megelőztük Yacopinit és Chicherit-et is, de aztán ide értünk erre a részre, ahol valami kis ugrató a kocsi hátsó részét fellőtte a levegőbe. Ekkor már tehetetlen voltam, az autó az oldalán landolt, és utána több pörgés után állt meg. Sajnos az ilyen balesetek benne vannak a pakliban egy Dakaron” – nyilatkozta csalódottan a 42 éves szaúdi pilóta, aki két éve a dobogón végzett, most pedig egy komoly győzelmi esélyt szalasztott el.

Legnagyobb kihívója, az elmúlt két évben győztes al-Attijah reményei szintén végleg elszálltak a hatodik szakaszon: a katari pilóta nem csütörtökön, hanem pénteken volt peches, amikor órákat várt a segítségre a Prodrive Hunter eltört kormányműve miatt. Sébastien Loeb (Prodrive Hunter) viszont a jó taktikának is köszönhetően két perccel Sainz (Audi) előtt ért célba, és megnyerte a maratoni szalaszt. Azonban a korábbi háromszoros győztes spanyol – profitálva al-Radzsi és al-Attijah problémáiból – így is az összetett élén találta magát, több mint húsz perccel a csapattársa, Mattias Ekström, és majdnem fél órával Loeb előtt.

A hatodik szakasz a mezőnyt a szaúdi fővárosba, Rijádba vezette, ahol január 13-án, szombaton tartották a pihenőnapot. Január 14-én, vasárnap folytatódik a rali a hetedik szakasszal, amely 873 km-es útvonalon vezet vissza al-Duvadimi városába, beleértve egy 483 km-es szelektívet is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....